Olyan elnyúlt, hosszú háromszög alakja volt az egésznek, kicsit lekerekített oldalakkal. Elsőre könnycsepp benyomását keltette, persze mindössze azért, mert a tető ilyen formájú volt. Jobbról is, balról is egy út vezetett mellette, az utak szélei már a szakadékba lógtak. A könnycsepp alakú, vasráccsal körülvett furcsaság, temető volt. Olyan, amiben mindenki egyforma és hirtelen egyenlő.
Két nappal az ötvenhetedik születésnapja után kezdődött.
A születésnapról amúgy joggal állapította meg, hogy a legsavanyúbb ízű volt egész életében, pedig volt néhány szomorú születésnapja, mióta tizennyolc éve egyedül maradt, és élt egy kicsiny, bérelt lakásban.
Kutya és macska nélkül.
Egyedül.
- Itt a villamospótló, itt a villamospótló!
Ebben a házban
- fölépülése óta -
egyetlen híres ember
sem született,
és nem élt!
1817-ben ezen a napon született Arany János.
Vojtina ars poetikája
(részletek)
"Tele vagyok, dallal vagyok tele,
Nem, mint virággal a rét kebele,
Nem mint sugárral, csillaggal az ég:
De tartalmával a "poshadt fazék,"
Vagy mint csatorna, földalatti árok,
Amelybe nem csupán harmat szivárog. -
Tele vagyok. Nincs tűrni mód tovább:
Feszít a kóranyag, a zagyva táp.
- Öreg, kapja össze magát! Beszerezte amit mondtam?
- Minden megvan kedvesem, itt a létra is.
- Létra! Minek?
- Azt mondtad, mindenből a legnagyobbat és legmagasabbat szerezzem be, annak megfelelően, a tűzoltó kocsi tetejére csak létra segítségével juthatsz fel.
- Ez a művészetek sárba tiprása. Ahogyan a múltkor is egyértelművé tettem, hogy holmi önjelölt festőcskék, mindenféle cifra címekkel manipulálva, az én galériámba tizedelten sem juthatnának be. Úgy vágnám ki őket, mint a huszonegy.
Bűneiről nem szívesen beszél az ember; ki szeret alsógatyában mutatkozni dísz-szmokingos, estélyi ruhás társaságban?
Hacsak…
Hacsak nem kiírni-üvölteni akar épp magából egy több, mint húsz éve nyomasztó emléket. Hacsak nem tanulságnak szánja ifjabb embereknek.
Ilyen esetben indokolt a lelki-gatyára vetkezés: vetkezem tehát.
Képeket látok a falon. Az egyikről rám bámul egy -olyan sunyin- vigyorgó, inkább alattomos, mint mosolygó rondaság. Ebben a közegben ő a szépségideál. Ezt tudja, túl sokan hozták a tudomására az elmúlt századokban. Mosolyból grimaszba ránduló, fricskázón lenéző bandzsasággal kivagyítja a termet.
Az alábbi mesét egy pályázatra írtam,
- egészen igaz történet a művészet hatalmáról -
Minden idők – szerintem -legszebb, legjobb filmjét, Fellini La stradáját 1954-ben mutatták be, és – csak emlékeztetőül – a főszerepet, az enyhén értelmi fogyatékos lányt, Gelsominát, Giulietta Masina – akkor már Fellini felesége – alakította. Sietve teszem hozzá: zseniálisan.
Körülbelül egy évvel a bemutató után történt, amiről mesélni szeretnék.