Repülni tanulok
Kis szárnyam nőtt az éjjel.
Felhőárnyék fut a réten,
köpenyem korca sáros.
Hiába mondod:
Ne próbálkozz, itt a vége.
Párából vett porból
Talán mégis szeretsz,
szeretsz mégis Isten,
mindennapi kenyeremet
megadtad ma is,
elnézted éhes vétkeimet,
hidegben meleggel
bélelted be lelkem,
így mehettem
üveghegyre,
majd azon is túlra,
kijutva kusza
ingoványból.
A harmonikás és az ember
A székek pontosan olyanok voltak, mint a kocsmaszékek.
Semmi cicoma, semmi fölösleges kiszögellés.
Egészen szabályos ülőkék, négy lábbal
és a háthoz elnagyolt ívvel igazodó támlával.
Négyen – egy asztal mellett.
És tökéletesen odaillettek,
annyira már, mintha ott sem lettek volna.
Ott, - belül
az ész hegedűjét
hallgatom
könnyű tánclépésekre
vágyom
néhány fordulat, amivel
tovatűnt ifjúságom
adós maradt
Részeredmény
Kilúgozott az idő
bekerítettek az évek
felderengett emlékeimet
úgy folyattam papírra,
mint az ikrás mézet
Csend és sikoly
Szeretem a csendet. A lelkem néma
hangzavar, visz a megtisztulásig.
Kicsordult zaj medrem hordaléka
visszhangzik bennem hárfazsongásnyit.
Utolsó kívánság
Takarómon még tündöklik a fény,
de könny ömlik keblemből,
s fájdalom pettyezi
törékeny bőrömet.