vékony karéj a hold
mindenki mást lát benne
szerelmesem szeme kacsint
madárraj húz el felette
'A Hosszú jegyesség c. film apropóján'
Ott
- a lövészárokban -
tenyeremben hordtam a szíved.
Sebem lüktetése ütemet vert,
mint mikor melledre simult kezem
a fehér batiszt alatt.
Fogoly voltam,
egy szobor látványának foglya.
Testestől-lelkestől rabul ejtett,
Michelangelo Piétája.
Szaga van a szélnek,
füstös, dohos álomszaga
a sírkert ezer lánggal
hívogat
csalogat még egy szél tépázta torz ölelésre
Kis petrezselyem
fohásza: sárgarépa
volt a szerelmem;
amíg hámoztak
érte epekedtem, s ő
főtt bablevesben,
Ma éjjel a fázós lelkek
gyertyalángnál melegednek,
felsóhajt a bokrok lombja
– két napja felakasztotta
magát egy nő-ismerős,
azt hittétek, hogy erős,
én éreztem, gyenge volt,
vakmerőséggel vakolt
jelmezt hordott állandóan,
hallottam, a biztos szóban
bizonytalan hang lakik,
már nem tudom hányadik
félmondatnál tetten értem,
miért szólt hozzám kimérten –
- Tisztelettel kérdezem goszpogyin Iljonics, mi lesz a mai program?
- Elsőnek mindjárt egy főbelövés, ha újra legoszpogyinozik.
- Elnézését kérem hadnagy úr, folyton elfelejtem a helyes bolsevista megszólítást. Régi vágású vagyok, bocsánatát kérem, tehát semmiképp nem a szovjetek hatalmát vontam kétségbe.
Szavakból kovácsolt
véres kést szorít torkomhoz
a Tudat:
- civilizált vagyok –