emberhez jól illő
az alkotni vágyás
ez: a legszebb az egészben
Már rég nem beszélek róla.
Sírkerted az egész világ.
Feketeruhás alak
térdig az avarban,
játszik,
surrog az ősz.
Megszoktam már ahogy vádolsz
ahogy a bűn vonz magához
ahogy édesdeden gyűlölsz
ahogy a hátamba tőrt döfsz
fittyedt szárny nyoma
angyalázat a porban
Hallgatlak,
ércízű csókot vált velem
minden hang,
Rám zárta a kaput.
Itt hagyott
egy csipetke hamut
jössz, de már mégy is
élted' üvegen pára
észre sem venni