Ülök a peron szélén...
Egy tolató munkás lendít zászlaján;
Legurult az a pár csepp a mozdony
Sziszegve pattogó acél-homlokán,
Síneken járt a karimás lábnyom,
Versberejtő
Olyan vagy, mint az élő hittan,
az Isten pap nélkül is itt van,
itt nincs ministráns, nincsen oltár,
csak amit nekem varázsoltál,
 (WinCE).JPG)
Pillantásod
A napsütésből egy fénysugár
Simogatja le arcod vonalát,
Nézem, ahogy fonja tekinteted,
S rám szegezi lágy rajzolatát.
Pillantásod, mint sok szelíd virág
Körülvesz, megérint, s úgy ringat el,
Majd’ átkarol, mint egy új világ,
Felizzít, repít és magába zár.
Idő...
Falánk Idő, mily gyorsan emészted,
míg édes percekbe merül a szívem,
és furcsamód változik szeszélyed,
ha bánat fátyla lebeg át a színen.
Terved volt velem
Még csak oda se bagózol rám.
Közönnyel kerülsz, mint tegnapi
gavallért új kalandra vágyó,
koruktól frusztrált asszonyok. Ám
Fagott
Ráncaimból kivillan a bánat,
ritkán ringat engem a gyönyör,
üldöz a bűn, harapdálja számat,
mert a nem-volt szerelem gyötör.