Önkéntes partizánként
ért fel egész szabadcsapattal,
hogyan is lehetett volna
reguláris?
Műanyaggá csillag
hullta után sem rontható —
hát még olcsó krumplivirággá.
csöndes éj van
megint
és vége van valaminek
szépen
halkan fáj
Szembenéztem
a megrokkant fákkal
ágakon vak lovak kalimpáltak
tüzesek
nyeregfalók
dőlt betűk
sörényén tarlótüzek füstje ült
Faltól falig sebhelyek.
Óvatlan lépkedek, olykor
rátaposva egy-egy
tyúkszemre,
Jaj október, te nem láttad a fecskék
kék nyilallását, s ahogyan a szárnyuk
anélkül is, hogy csöppnyit kieresszék
az augusztuson egy röptükkel átjut.
emlékezés tavaly októberre
művirág
sikoly az éjben
és összecsavart lobogó
fojtott suhogás
és kések:
csupa kicsorbult él
zuhanások mindahány
korláton át
utolsó perceim egymás
vállán törtetnek
Ha majd egyszer kell siratnod
ne sokat adj jajszavadhoz
add hozzá mind könnyed savát
legyen abban anyád, apád
vesszen abban minden hited
fájjon akkor mind mi tied
torkod fojtson, nyelni se tudj
a vigaszra nemet hazudj
poklod bugyrát szenvedd bele
ez lesz lelked szemfödele
- A kiskésit! Ebből a neuraszténiából sosem gyógyulok ki, tiszta ideg vagyok, lassan már pánik beteg is! Hallom, hogy magát úrnőmnek képzelő, súlyos önértékelési zavarokban szenvedő idióta, gonoszkodóan a márvány burkolatot méregdrága topánkáival határozottan püfölve közeledik. Hiába vagyok az ükanyja óta fiatal tükör, úgy nézek ki, mint egy kivénhedt ócskaság. Jaj ne! Már megint itt van és kezdi nekem a hülye verseit.
- Tükröm, tükröm mondd meg bátran, ki a legszebb a világban?
- Na végre, hogy hazavergődtél én uram! Mit rángatsz magad után?
- Nem látod Klárim, egy nagy darab bádogot. Találtam az egyik kuka mellett, még van három, vissza is megyek értük. Estére házban fogunk lakni!
- Ne viccelj már Gézu, mindjárt ránk sötétedik.
…ha egyszer Istennel találkoznék,
jut eszembe, hogy milyen nyelven is
tudnánk beszélni, megismerne-e még?
Mint halandó, hogyan is szólíthatnám,
Te vagy a mi Urunk, édes Istenem…
csak dadognék, míg Ő, sok jó napot kíván.