Mit magyaráz az én didergésem?
És mit érhet ellene átok vagy fohász?
Távlatvesztés, madártávlat gyötrető ikre!
Rajzolattá véglegesülnek sziklaindulatok,
az arányok a tenger szintjén nivellálódnak.
Mind nyomasztóbbak a menetből indított
támadások. Zavarba hoz, ahogyan szólsz,
ha szólsz, és amiként hallgatsz. Ütemtelen
cseleid halálra idegesítenek.
Árva
szárnyvonalon
kísértetvonat
vergődik át a
párálló völgyön
őrhely e
fülke
ablaka
én őrzöm
Csillaghitét az égre dobta,
eltakarja az erdő lombja,
sűrűsödik az éjszaka.
Tanúsíthatom én is,
a fűszál
fényt
hullat
mégis:
Nem tudja még, az a tea majd torkára
forr. Úgy hihette, korát tagadva övé
lesz e kor. Miért maradna öregedni
nyugdíjas sorba, gondolta, ha a búcsú
A mutatvány értékét persze némileg
csökkenti, hogy nem fel, hanem rá. Saját
múltat vádként a jelenre. Vérszemet
kapva elhiszi, hogy olvashat immár
gondolatokban. Magyarázna egyre
emeltebb hangon, sanda szándékokról.
Sárkányölő harcban
Szennyel, szerelemmel,
Csodafiúszarvas!
Tündérkedő ember!
Képtelenség. Annyira határozottan
állítod, mintha tényleg volnának el nem
képzelhető képek. Nem bírom megállni,
hogy azonnal próbát ne tegyek. Komolyan
Vigyázok, észre ne vegyem.
Elfordulok: ne lássam, mint
villan össze tekintetük.
Elég, hogy meg-megrándulnak
a vállak. Érzem, feltörne
belőlem is. Nem hagyhatom.