Tekinteted öröknyarát, tüzét.
Didergésekből vissza melegedni.
Arcodat — egyedül lehetséges
arcát a szerelemnek.
Látlak vasbordásan
előre szegzett karddal
szorosan simulva nyakhoz
Teremtve illő
distanciát
hogy
átláss
szélesíted magad
a távot
ha nem lennél mi is volna
szőrén–szálán Európa
biztat fából vasszigorra
szemen szedett Európa
Lépteid követve
iramlik fürgén
pontosan tartva irányt
hogy elejtsen
rejtekeidre tör
végzetes veszélyt világgá kiáltók
kórusa kánonban kántálja baj van
nem járják kedvükre többé a táncot
hatástalan már a bűvös dallam
ne törődjön a lábtörlővel
nyomja le a kilincset
lépjen be foglaljon helyet
legyen házigazdám a házamban
Uram
nem ragaszkodom
víg esztendőhöz
csak éppen
tartsad őt
távol
a megvont határtól
akárha ravasz gép működne
rádmerednek a fagy-szikék
az elme lombja régen lehullott
a szív (ó a szív!) bízik s biztat még
A tiéd is. És nem kell szégyellned
azt sem, ha a történés csak benned.
Belső utadon így léphetsz tovább.