Bátai Tibor alkotásai
Két keserves
/1/
Mikor már nincs miért hullani térdre
kegyelemhiten tovább már nem élve
ittléted belenyugvás az ígylétbe
végképp minden türelemnek vége
remény is csak kölcsönkenyérre
mindennek van oka és mentsége
hallgatni mikor kiáltani kéne
Elvirágzott
Hűvösek, feketék,
fejkendőt lengetnek az esték.
Felhők lobognak a menetelő szélben,
örökölt zászlaink lengenek — sötéten.
Csapásod kiheverve
Nem tudhattam, ezt nem tudhattam.
Számban hűlnek a szavak,
mondhatná őket más is, akárki:
mert nem tudtam, nem tudhattam
megfosztva gesztusaimtól,
meg jól ismert, begombolt pózaimtól,
nem tudtam, nem tudhattam,
hogy cipőm sarkáról leporlik a sár,
hogy nem jelöltek meg az utak,
melyeken hiába próbáltam hagyni lábnyomot.
mégis: te löktél (diákszerelem)
addig nem engedted, hogy közelebb jöjjek.
egy karnyújtás mindig elválasztott tőled.
az a nyári este. a ránk borult égbolt.
az a szívdobbanás. akkor, ott. miénk volt.
Képlet
Mit is menthetnél magaddal partra
száraz medréből számtengerednek?
Tudni vágytál, így lettél eretnek,
s e tudás most a veszted akarja.
A csillagrendszer kibontása
Alkalmatlan szó helyett
hiába keresett szavak.
A helyett helyett aztán
életed és életem.
Járkál némán egy éji kertben
Csillagfény olvad só a sebben
Magára hagyatva a kemény
Botrányhős nagyhangú legény
Lakolni kész megérdemelten
