Jóllehet, nem érzem őt – mikor, merre, mit –,
van, ki rajta tartja. Amennyire lehet.
Hatókörön kívülről szól az üzenet.
El kell hozzá érjen: vigyázzák lépteit.
Elővigyázatlanoknak persze csapda.
Ám egyszersmind láthatóvá vált, tetten
ért komfortzóna. Ha fennakadnál rajta?
túlfeszültség majd rövidzárlat
totális homály a belső tájon
és érzékek farkasvaksága
kilátástalan volt be kell látnom
Dicsérni őt, ahogy annyiszor. És persze magad.
Általa. Együtt rezgéseitekben újra meg
újra ráérezni horizonton túlmutató
távlatokra. Nagyravágyó program, de úgy tűnik,
teljesíthető. Igaz, egyre fáradságosabb
valami újat mondani — folyvást ugyanarról.
Az asszony morog majd, mégsem adja be
a derekát. Először életében
olyan lehetne, akár egy élére
vasalt nadrág. Hibátlanul elegáns.
Ha alakot öltött, sőt, jelleget,
a küllemnél-kellemnél nem lehet
mindjárt elsőre távolabb nézni.
Kérj hát elnézést, de maradj! Férfi.
A szerelemnek jó, ha tárgya van.
Ám ameddig nincs, addig sem tárgytalan.
Miért ne lehetne a tárgy maga
(amiként anyag a semmi anyaga)?
Megint rohanvást, noha rendezetten.
Adott helyről egy másikra, szabatos
terv szerint. Fegyelmezetten, tűnjék
bármilyen alkalmatlannak is ide
ez a jelző. Csupán szoknyád lobog (mert
nadrághoz túl meleg van), esetleg még
a hajad, ha éppen nem rövidet hordasz,
vagy nem tűzted fel — ne akadályozzon,
miközben időre kell odaérned.
Bevallom, fölöttébb zavarba hoznak.
Olyannyira, hogy egyszerűen nem is
tudom, hova tegyem őket. Nincs ilyen
madár — mondanám, ha nem repkednének
mindenfelé csapatostul, eleven
cáfolataként minden eddig ismert
aerodinamikai törvénynek.
Ma nincs vers (fű itt nem terem),
csak az untig ismert dal van.
Refrénjét fújod szüntelen,
és mantrázod: nem vagy bajban.