Olyan vagy, mint az élő hittan,
az Isten pap nélkül is itt van,
itt nincs ministráns, nincsen oltár,
csak amit nekem varázsoltál,
Zöldje felejtett
fák kérgén kaparásznak,
és csak a létfenntartáshoz elég
csip-csup ennivalóért
bújnak a hóba -
Ilyenkor tél elején
öregek lesznek a fák,
kicsi, nagy kopaszodón
pörgi le lombozatát.
Alig használták – késő estelente
szigorodott csak ínba gyűrt kezekbe,
a gazda nyögött, vagy a fa szegélye,
de tátott torkát szitok nem kísérte,
a résébe présült a csizma sarka,
a másik láb a lejtőjét takarta,
s ha megszorult, rásúlyozták kimérve,
a szabad lábat ágas elejére,
Rád hagyom golyóstollamat.
Gyöngyöző poharam. Borom.
Apám előtte fontolt gödröt ásott,
a tuskó alját formázta az árok,
tört rönknek, ágnak nőtt e furcsa jászol,
épp odavaló, termetes akácból,
bús fadoronggal sulykolta tömörnek
a gyökerekre terpeszkedő földet,
A sárga pöttyre körített fehérek
be-belakták lágy szirmukkal a rétet,
a harsant zöld se birkózott a vággyal,
csak hempergett az áldás illatával,
Egyszem ország, egyszem nemzet,
jó ezer év óta,
annyi íjas ifjat nemzett,
félte Európa.
A föld ragadt a tappadt fűrészportól,
a dízel füstjét dadogósra hányta,
a gépész jókat köpködött a portól,
és engedelmes deszka lett a szálfa,
Én kérdőjellel áldozok a sorsnak,
az univerzum fák törzsébe olvad,