ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A Költészet Napjának közelgő ünnepére

- fölolvastam 2010. április tizedikén – a Költészet Napjának
előestéjén - a Gödör-klubban Víg Mihály (Balaton)
és Magyar Péter (Európa Kiadó)
hathatós és szép zenei támogatásával -

1. Éltem, és ebbe más is belehalt már
József Attila

Nagyon fáj, tudod? Még mindig
nagyon fáj!
Pedig hány éve is annak már?
Fölkeltél az asztaltól, felvetted másoktól
kapott kopott kabátod.
Köszöntél Etusnak
és a gyerekeknek.
Zsebedbe három utolsó

- a Költészet Napjának közelgő ünnepére -

A szerbiai Zagubica fölötti kőrengetegben felépített tábor, Lager Heidenau, és a Győr mellett alvó kis község, Abda között légvonalban mérve is 1513 kilométernyi a távolság. Az erőltetett menet persze kanyarogva, tétovázva, vándorló fájdalomként haladt, és nem légvonalban.

- A Költészet Napjának közelgő ünnepére -

Friedrich (Menón) Hölderlin élete és halála,
ahogy utolsó óráján átélte, midőn váratlanul
kitisztult szelleme, viszont elpusztult a teste

- Anakreón Engem a szerelem kezdetű verse születésének minden
irodalomtörténeti alapot nélkülöző, ámde pontos krónikája -

A Költő villája közel volt Szamosz szigetének kikötőjéhez, de mégis távol a zajos városi élettől, és még – szerencsére – a fövenyesen sárguló tengerpart is ott volt villája közelében.

- majdnem minden történeti alapot nélkülöző írás -

(Az első rész tartalma

…és hogy kitárult az óvóhely, a pince följárati ajtaja - az a szabadság-vasajtó - bedőlt az áldott napfény.
Már-már nyáriasan meleg nap volt, arany pára lebegett, pászmázott a Nap várost viharzó zubogásában.

Vincsente és Csikalina kézbe kapaszkodva – egymás kezébe kapaszkodva – fölmentek a tíz lépcsőfokon, és belevakultak az áprilisi eleji napzuhatagba.
Csikalina gyöngyarcú, szépséges termetű – ám -,  vékonydongájú lányka volt: ki érti, hogy csinálta?

- majdnem minden történeti alapot nélkülöző írás -

1507 szeptember tizenkettedikén - egy csütörtöki napon – a délelőtti mise idején későnyári napfény aranyozta be a firenzei Dóm-tér köveit, meg a gyönyörű székesegyházat és a mellette álló, Giotto-tervezte Harangtornyot.

Ama napon – 1850. augusztus tizennyolcadika volt -, melynek reggeli óráján Honoré de Balzac a szokottnál is erősebb nyomást érzett mellkasában (és hiába dörzsölgette immár hideg vízzel, elillanó, illatos illóolajokkal), végül megadással ráborult az íróasztalra, és szelíden (nem szelíd életére cáfolva) meghalt, úgy kezdődött, mint bármely más napja.

Pici fények, kora reggel kicsi kis dalt keltenek:
gilingocskák csilingelnek, rigofüttyök kerengnek
a finom, tavaszi légben haladó fény fecsereg,
elomlasztja üzenését: aki él, nem kesereg!
Örök éjből naprakélő örökáldott reggelek.
Arany árad, el nem fárad: csodadolgot itt teremt.
Arany árad, el nem fárad csodadolgot teremni.
Ennyi áldást, tavasz álmát nem is mertem remélni.
Ez a napfény, ez a hajnal csodaváró igazán.
Kegyelemmel büvölődő: helye Isten oldalán.

E versek közül egy jön velem,
a legszebbiket elem -
elem.