Sivító hang követi gyatra lépteinket,
erősebbé válnak lábnyomaink,
még többen járják ismeretlen utunkat,
mint azt valaha is mertük volna hinni.
Pontos pont helye vagy az erdő rengetegében,
mint a benne rejtező madarak dicső éneke,
nélkülük kiürülne a zsongás, mit a szent anyatermészet
kettőnknek hozott létre.
Ma ismét fiktív a színtér,
újra álmodom,
de mégis ezt az égboltot
már láttam valahol,
nem lehet valóságosabb.
Robusztus álmok bástyái védenek,
cizellált sorok rengetegében.
(Lánc, lánc... c. vers továbbgondolása)
Lenyugvó nap
köszönti az estét,
a fény futkos
hátamon,
s kitölt némi érzelmi
hasonlatosággal.
Összekoccant láncszemek
téblábolnak előttem.
Ki látott még ilyet;
közünk van egymáshoz.
(A szív útjai)
Üde gyermekarc
a tekintetemen csüng;
- de gyönyörű
fülbevalója van a néninek,
az egyszer biztos -,
óhajtó a sóhaja,
nevetése valóban
gyöngyből van