ködös éjszakák zegzugából
bukdácsol elő most a nap,
szétkevert félhomály alatt
küzdi fel magát az alvilágból;
A lány a képen szinte él;
a helyzet furcsa fintora,
felkapja szoknyáját a szél.
saját fotó
Ablakom alatt úgy hordta össze
szálanként a fészket; figyelte közbe’,
fűben, csalitban, száraz gallyrakáson
nincs-e veszélyben. A kis tisztáson
Nézem kíváncsin, sosem jártam ott,
Bámulom a Képet reggeltől estig,
Festők dolgoznak, javítják, festik
A tengerhajót, bárha léket kapott;
Saját fotó
már a tavasz kölcsönéből élek,
csak úgy, mint a tegnapi bohémek,
ameddig tart, leszek, dáridózom ,
rágódni kár, túllépek a gondon.
Álmomban, mikor macska voltam,
rücskös tetőkön kóboroltam,
kékezüst sűrű holdvilágban
e romantikátlan világban
versengve daloltam át a kerten,
másokkal nemes versenyre kelten;
Csikorgó téli éjszakán
kristályvilágban élek,
dércsipkén fagyos szivárvány-
színekbe pezsgő fények.