ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Kiköltöztél imáim közül. Tétlenül
néztem, ahogy minden törvényemnek
ellentmondva, makacsul cipeled
elvesztegetett éveim

Csoportnyomás. Elektromágneses
impulzus. Polarizált élet. Metafizikai
hálókon mezítlábas tánc. A világ összes
szeglete jeleket sugároz: "létezem!"

"minden csak az ami függetlenül a
rásatírozott érzések valósnak vélt illúziójától"
(Kőhalmi Ildikó)

Háttal a falnak,
szemben a tükörrel.
Egy idegent bontok ki
ruháiból.
Egy idegent öltöztetek.

Arcod térképén létjogosultságot
követel magának a rejtőzködő idő.
Kirajzolódnak a múltba vasalt
sérelmek lepúderezett

Újra összeállt a tejútrendszer
azokból a furcsa kis csillagokból.
Létük csupán elektromos zaj,
s mert felszoroztam hatvan centis
intim szférám a tizenhét colos
monitorral, így lett
tér-iszonyom kint,
s csillagiszonyom itt bent.

Ma már embertelenül meg istentelenül is
hódolhatsz a látszatnak. Ha akarod, kedvedre
bujkálhatsz lejárt szavatosságú fényképek
mögött, elrejtve a fájdalomtól elburjánzó
szarkalábakat, a vértelenre összeszorított
ajkakat, szürkésre aszott arcokat, remegéstől
cidriző kezeket, cigarettától elsárgult fogakat,
fotelméretűre szétterülő hájat. Most lehet
csak úgy istenigazából eltüntetni az emberi
nyomokat, eltakarni, ami vagy, kifesteni, ami
lettél. Most hallgass! Ez veszélyes terep. Itt
nem jó, ha szólsz a soha meg nem érkezőkről
vagy az elszakadni képtelenekről. Te pedig

Egyszer volt. De hol nem volt hazugság, amerre
az igazat keresik, vagy a csendek mögé húzódó
suttogások elől menekülnek – mintha lenne még
hová -, vagy ahol kívülről tapétázzák a falat, de bent
már régen leomlott a vakolat, maga alá temetve
a rettegőt, ki mások nyomorúságán keresztül
igazolná saját bizonyítványát.