*“Az vagy nekem, mi testnek a kenyér,"
szomjazó szívem éltető forrása,
eláraszt ez a mámoros szenvedély,
napfény vagy; harmatos ég ragyogása!
Álmomban is hívlak; fényárban látlak,
megmaradsz végtelen tündöklés nekem,
fénytestű lényként holtamban is várlak,
szolgállak, időtlen, örök kedvesem!
Dajkállak, mint anya édes gyermekét,
magasztos mosoly dédelgeti lelkem,
nem kell más, ha a menny édes étkeit
nekem áldozod,- s majd megosztom veled!
Hallatlan kincs vagy, mindenem, e létben,
s végeérhetetlen ég-ölelésben!
*Shakespeare: LXXV (evokáció)
http://www.panoramio.com/photo/128103940