ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Öreg huszár virrasztása siratóasszonyokkal, mézes pálinkával és eljegyzéssel. A.D 1916. Somogybagjasháza. *

    Bódis Mihály csendesen feküdt az ágyon, és már a pokrócot sem rugdalta magán. Szótlanul tűrte, hogy a menye, Csordás Bözsi megmosdassa, majd ráhúzza a fekete esküvői nadrágját. Előtte azért végigvágta a szövet üleprészét, hogy legalább a sliccet be tudja gombolni. — Mihály legfeljebb majd összemarkolja az utolsó ítélet napján, hogy szégyenszemre le ne essen a gatyája az Úr előtt. Mikor Bözsi felöltöztette az apósát, a maradék haját még legényesre fésülte, de aztán türelmetlenül lecsapta a fésűt: — elege lett! Már idegeire ment a naposcsibe csipogása —, lehajolt és kivette a csajkából a síró csirkét, mert az a bolond beleesett, és magától nem tudott kimászni.

    — Majd téged is leváglak, tudomisén! — rivallt rá a lába alatt káráló rémült kotlósra. S ha már a keze ügyében volt a tál, kilöttyintette belőle a zsírosra dermedt cukorborsót is az udvarra, amit a kutya otthagyott.

    — Te is csak a húst zabálod ki belőle, mint az ott — vágott fejével apósa felé, de a téglaszínű házőrző csak a vállát vonogatta. Az asszony kikaparta még az edényre ragadt maradékot és a girhes malac elé vágta, aki szintén ott téblábolt a többi szárnyassal a tisztaszobában. — Még hideg volt az udvar egy tüdőbeteg állatnak. — Később az özvegy serényen borotvahabot vert a zsíros kutyacsajkában, de nem keresett új pengét.

    — Minek? Most már apósa úgysem ordibál timsó után. — Tisztaszoknyát húzott magára, és áthívta Péterkét, hogy segítsen neki felhúzni az apósa csizmáit, amíg a lábait még hajlítani lehet.

*

    Tóth Péter szeretetre méltó ember volt. Egy gyerekkori agyhártyagyulladás megáldotta őt avval, hogy már itt a földön Isten kegyeltje lehessen, és megmaradhasson egy hatéves kisfiú értelmi fokán. Ezért még öreglegény korára is olyan derűsen járt-kelt a világban, mintha a mennyei réteken lesné a fű növését, és időnként visszamosolyogna a kergetőző lepkékre. Szegény kissrác agyú felnőtt… — Vagy talán csak irigylésre méltó?

    A második tragédia kamaszkorában érte, a Szent György napi búcsún. Az úgy történt, hogy a gazdag Beke Gyuri és a barátai, a hecc kedvéért megígérték neki, hogy a majd jósoltatni fognak Szamiránál, a csillaglátónál. Péterke nagyon boldog volt, mert jó az, ha az embernek barátai vannak, és tartozik valahová.

    Már kora délután Beke röhögcsélve elmondta a már enyhén részeg vénasszonynak, hogy este a tíz pengőért mi lesz a dolga Péterkével. A boszorkány megörült a bankónak, s már előre vihogott a tréfán. Öreg este, aztán ahogy megbeszélték, mindannyian becsődültek a jósnő sátorába. A lompos vénség itallal kínálta a már amúgy is kapatos társaságot; — Péterkének is fejébe szállt már a szokatlanul erős ital.

    Később Szamira mindenkit kiküldött, csak a legénykét ültette a pamlagra, és elővette a füstölőjét. Nagy hókuszpókusszal letakarta egy kendővel Péterke fejét, s csak akkor vette le róla, mikor már pucéran állt előtte, és elkezdte delejes táncát. Evvel a kétnegyedes mozgással lett ötven éve megyehíres művésznő. – Hogy mi történt aztán a sátorban, azt már csak ketten tudhatták.

*

    Ezalatt a társaság a bokrok mögé bújva várakozott. Egy darabig csak nagy csönd volt, aztán Péterke, mint aki eszét vesztette bömbölve kirohant a sátorból és eltűnt Veresegyháza irányába. Csak két nap múlva hozták vissza a csendőrök. Erről az esetről a gyerek sosem beszélt. Derűs nyílt tekintete sem változott, de a teste továbbra is asszony után sóvárgott. Ha nagyon is szenvedett, akkor is egy idő után a vágyakozását elűzte az undor és a félelem, hogy még egyszer átéli majd a kamaszkor iszonyatos élményét.

*

    Míg Bözsi, apósa lábát tartotta, Péterke már ügyesen felhúzta a ballábra való csizmát. Míg a másikkal bíbelődött, Bözsi szomorúan nézte ezt, az egészséges testű férfi széles hátát. Hirtelen a haja tövéig beleborzongott a rátörő vágytól, ahogy érezte, amint a belső forróság hullámként lepi el az ágyékától a feje búbjáig. Most még azt se bánná, hogy apósa itt van kiterítve, és még az sem, hogy a siratók is úton vannak hozzá. De féltette Péterkét; és magát is, hogy miképp csinálja, hogy el ne riassza szegényt?

    — De hát ő is szenved, Istenem! Hiszen már több éve, hogy ember nélkül él. Pistáját is még rögtön tizennégy nyarán, elcsábította egy puskagolyó. Azóta már még a maradék férfinépet is megtizedelte a háború.

*

    (Persze a bíró roppant megörült, hogy a faluját érte az a megtiszteltetés, hogy a megyének Bódis Pista lett az első hősi halottja.
Mikor átadta az öregnek postum a Signum Laudist, még egy rögtönzött hazafias beszédet is kerekített az öregnek, amit avval fejezett be, hogy boldog az az apa, aki a fiát áldozta Istenért, Hazáért és a Császárért.

    — Csak az öreg plébános jelenléte mentette meg az öreg Bódist, hogy be ne vigyék felséggyalázásért.)

*

    A háború átkot hozott Tóth Ica néni házára is. A két fia is berukkolt, s nemsokára rá már örök nyugságra leltek egy Dráva parti erdőben. Szép, csendes hely; — ott ma már csak a csonkára lőtt fatörzsek vigyázzák a vitézek álmát.
    Ica néni hálát adott a Jóistennek, hogy legalább meghagyta neki Péterkét. Azért igazán, csak akkor lett volna boldog a néne, ha a fia asszonyt is hozna a házhoz. Nagytitokban arról álmodott, hogy — majd valami csoda révén — Bódis Bözsi lesz a menye. Hiszen a fia jóképű, derék, dolgos legény. Semmiben sem hibádzik; hiszen még a kőműves szakmát is kitanulta Ganghofer majszter úrnál. Meg ugye, a Bódis szőlő is az övékkel határos.

*

    — A sarkantyút is feltegyem a csizmákra? – fordult Péterke az asszonyhoz, aki elpirult, mint akit rajtakaptak valami szégyellni valón.
    — Dehogy is — mosolygott zavartan. — Azért mert az öreg, huszár volt, nem kell vele temetni azt is. Attila úr idejében volt, hogy még a lovát is a vitéz mellé temették. De most segíts, mert este jönnek a virrasztók, s sose érünk a végire.
Bözsi rámosolygott a legényre, s most már szó nélkül nekiálltak a tisztaszobát előkészíteni. Áthozták a konyhából a nagyasztalt, és a székeket szép sorjában a fal mellé rakták. Aztán Péterke elkapta a tiltakozó kotlóst és beültette a vesszőkosárba, Bözsi pedig a tekergő csirkéket szedegette fel anyjuk alá.

    Péterke vágyakozva nézegette a hajlongató asszonyt, s ahogy az érett keblei mintha önálló életet élnének, szabadon himbálódznak a pruszlikja alatt. Életét adta volna, ha átölelhetné Bözsit, és megérinthetné a telt melleket. De rettegett, hogy asz asszony örökre megharagudna rá, és többé nem engedné be segíteni a ház körül.
    — Ellátom az állatokat — dadogta Péterke piros arccal, és kiment az istállóba, hogy zakatoló szíve nehogy kiugorjon már itt, szégyenszemre a helyiről.

    Időközben Bözsi kizavarta a ciroksöprűvel a kandúrt, aki eddig is túlságosan nagy érdeklődéssel mustrálgatta a naposcsibéket. A Tégla kutya — a színe miatt tényleg úgy hívták — kiment magától: tudta a dolgát. Miután Bözsi kisöpörte a tisztaszobát, egy könnyű szoknyát, réklit öltött magára és Péterke után ment, mert már túl soká piszmog ott a két tehénnel. Az istállóba Péterke már az anyjától is visszazárta a rekeszébe a jóllakott borjút, és éppen a nyulakat fogdosta össze.

    — Hát ezek hogy’ jöttek ki a ládából? — csodálkozott Bözsi.

    — Kiengedtem őket, hadd járjanak még utoljára, a halotti tor előtt — mosolygott Péterke. Bözsi elnevette magát a jószívű gyereken, s lehajolt, hogy felvegye az utolsó fülest, de megbotlott, és a szénára hanyatlott. Péterke lehajolt, hogy felsegítse, de ahogy belenézett Bözsi szemébe, újra elfutotta agyát a vér, mert az asszony tekintetéből bátorító szeretet csillogott vissza rá. A szerelmes legény, mint egy búvár, hatalmas lélegzetet vett, és boldogan hagyta, hogy az asszony magára húzza.

*

    — Agyisten! Hun vagy Bözsi? — Már jól besötétedett, mikor odahallatszott az istállóba Bárány Jani bácsi ordítása. A két boldog lélek már régóta a jászol szélén üldögélt, feledve a siratókat s feledve Bódis bácsit. Csodálatos dolog a szerelem. Csak egy röpke boldog óra kellett ahhoz, hogy már a közös jövőt tervezgessék. Hiszen a szántó, a szőlő is a pincékkel szomszédos, és így elég lesz még a gyerekeiknek is gazdálkodni, ha a Jóisten is megáldja az asszony ölét.

    — Jövök keresztapám, csak az állatokat láttam el — kiáltotta vissza Bözsi. Gyorsan átölelt még a kedvesét. — Aztán gyere át anyáddal virrasztani — suttogta, de még megvárta, míg a boldog legény átmegy a pajta mögötti kiskapun az udvarukba.

*

    Tóth néni már a kosárba tette az asszonynak való mézes pálinkát, és egy üveg törkölyt is a férfiaknak alvás ellen, majd a kendőbe bugyolált pogácsák mellé gyömöszölte őket. Azok még jobban összebújtak a kendőben a büdös szomszédok miatt. A kosárra éppen ráterítette egy fekete kendőt, mikor belépett a fia, és szótlan két oldalról cuppanós csókot nyomott az arcára.
    — Hát téged mi lelt lelkem? — tekerte feljebb a petróleumlámpa belét, az öregasszony és szemügyre vette fia arcát. Mikor meglátta a boldogságtól csillogó szemét, az már elég volt a néninek. Befordult a tisztaszobába, és az imazsámolyon, némán hálát rebegett a Mindenhatónak.

    Később mikor karonfogva átsétáltak a Bódis portára, még csendesen zsolozsmáztak a hivatásos virrasztók. Jajgatni majd csak hajnaltájt fognak, mikor már fogyóban lesz a mézes pálinka. Péterke bekísérte anyját a felravatalozott szobába, ahol Bözsi kézcsókkal fogadta, és leültette a kemence melletti egyetlen karosszékbe. Erre a héja szemű öregasszonyok laposan odapislogtak Icára s már rögtön tudták, hogy miért ez a nagy megtiszteltetés. Később Péterke kiment az udvarra dohányozni, ahol a férfiak pipáztak és adomáztak a régi huszáros virtusról, hőstettekről, amit Miskával vittek végbe, bukovinai hadosztálykuplerájban. Háborúról szó sem volt: az, az ördög találmánya. Később kijött hozzá Bözsi egy kupica pálinkával, és a sötétbe megölelték egymást.
    — Holnap gyere át értem, mert anyád beszélni akar velem.
    — Csak nincs valami baj? — rémült meg a legény.
    — Dehogyis kedvesem. Ica néni csak megsimogatott, és azt mondta, hogy legyen meg Isten akarata. És ő is megáld bennünket, ha már a Mindenható így elboronálta a dolgokat. — Evvel visszalibbent apóst siratni a többivel.