Éva
Vulkán vagyok,
rámfagyott tó alatt
Dermedt bilincse szorongat...
Nyakamra tekeredve
jeges nyaklánc,
Rajta medálként létem...
húzza, húzza önamagam,
ertelmem lelni, lent mélyen
a messzeségben
Felszakadni akaró hang vagyok
néma torokból...,
idegsejtek kapcsolata
a bábeli toronyból.
Kiálltanám, de fojtogat
kezem, kezed,
a megvető szemed,
a minek, a kinek, a közöny...
Csak csuklom fulladozva
a torkomba gyömöszölt
béka göröngyökön.
Halk sugallat vagyok
orkán erejével
Visszatartott akarat
a kérlelő szavak alatt.
Gaia, vagyok
a Titánok anyja
Szemfedődként
rád boruló föld...
Hamu,
elégett tested salakja.
Marguerite kaméliái
hervadva lelkemen
A hetedik szobában
Juditként zárul ketrecem
Száz darabra hullva,
arcomra borulva
Leány, asszony, anya
fonva töviskoszorúba
Véred mosom
könnyemmel itatva,
karomba zárlak
gyermekem.
El nem követett bűnöd
Én vagyok
A világra a mi ölünkből
születnek bűnök, s bűnösök
mi kárhozatban áldott
Teremtő asszonyok.
- Fatyol alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges