Ösztöke
Egy renyhe rúd volt, posztját sose unta,
a tompa végre rászáradt a munka,
hol hegyével az ekét kaparászta,
hol rábökött a tehén vak farára,
de olyan bölcsen akadt rá a kézre,
hogy a Napot is odébb ösztökélte,
a nyújtott tartás volt bennük a legszebb,
ahogy a szántón állva megpihentek,
a gazda mindig közel volt az éghez,
a nagy kék meg a nyűtt test melegéhez,
az égvilágon semmi nem volt furcsa,
a föld az álló lélegzést tanulta,
s az alsó kar, a levegőbe mártott,
letörölte a csöppölt fáradtságot,
még hallom lassú dallamát a szónak,
aztán újulva összeringatóznak,
és látom is, ahogyan egy ütemre
beszántanak a lógó végtelenbe.
- Mityka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges