Az Adriának most is volt hite
pár felhőrojt közt kikékülnie,
bár megfeszült, de nem babrált nagyon
az óriásra tágult vásznakon,
a szél tekert egy esztendőt csupán,
a vén szeptember újabb idusán,
s a part átsózott hullámainál
vizet surrant egy röppenő sirály,
s ahogy a csönd a mélyből kiszakadt,
úgy sűrűsödött meg az ég alatt,
nem hasonlított hozzá semmise,
olyan volt, mint egy igazi mese,
s úgy óvakodtam partjához közel,
hogy érezzem, amikor átölel.