ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

"Talán a vers talál utat"

Mostanában egyre szomorúbbá tesznek az életünk szinte minden területén egyre gyakoribbá váló parttalan viták, személyeskedések.
Nem értem, miért a harag, a rosszindulat, bántás, és gáncsoskodás a megértés, a jó szándék, önzetlenség helyett? Miért, hogy gyakran a gyűlölködés dominál akkor, amikor – pl. egy virtuális közegben is - bárkinek lehetősége volna az értelmes, építő, segítő, hasznos véleménycserére, ami - legyen bár méltató, vagy elmarasztaló - de emberi hangon, őszintén szólítaná meg a másikat?
Mintha e lehetőségekkel nem élnénk, hanem éppen visszaélünk… Pedig talán valamennyien a találkozási pontokat keressük, kapaszkodnánk egymás gondolataiba, és ha bármily felszínesnek tűnik is – pl. a virtualitás világában - mégis, vélhetően emberi kapcsolatokra (is) vágyunk sokan. Méghozzá úgy, hogy miközben felszínre kerülnek azok a - féltve őrzött, néha már-már megkövesedett - gondolatok, érzések, hangulatok lelkünk mélyéről, amelyek esetleg másokat is érdekelhetnek - tovább érlelve azokat - a velünk gondolkodók akaratlanul is segíthetnek, megoldási utat, irányt mutathatnak saját hasonló tapasztalataik révén. Ehhez csupán becsülnünk, tisztelnünk kéne a másikban az embert, elfogadni, vagy akár cáfolni egymás véleményét, gondolatait, megfontolni, s - uram bocsá' - néha jótékonyan hasznosítani közülük azokat, amelyek előbbre viszik dolgainkat, segítenek letisztítani a saját, néha még nyers, éretlen, félszeg, suta szavainkat, mondatainkat - legyünk bár éppen azok, akik leírták azokat, vagy a másik oldalon lévők, az olvasók.
Ha tisztelettel fogadnánk egymást, talán hamarabb célhoz érnénk. Úgy, hogy közben érezhetnénk a kinyújtott, segítő kezeket… Ilyen egyszerű - és milyen szép is - volna…
Magam változatlanul különleges lehetőségnek érzem ezeket az eszmecseréket, megmérettetéseket, hálás vagyok minden szóért, amivel méltatják, vagy bírálják leírt szavaimat. Örülök, hiszen vitatkozni, érvelni is tanítanak, segítenek a virtuális beszélgetések (is) bárkinek, aki udvarias, őszinte partner, vagy akár csak kis vidámságra vágyik is, jó humorú, szívderítő írásokat (is) olvasva - hiszen csakis így érdemes!
Egyik vesszőparipám, és nagyon fontosnak érzem a virtuális kommunikációban (és elengedhetetlenül fontosnak az irodalmi alkotásokban), hogy tiszteljük meg anyanyelvünket az alapvető hiányosságok kiküszöbölésével, és úgy bíráljunk - ha kell, tanítsunk - hogy közben tiszteljük a másikban az EMBERT.
Aztán írjon, ki-ki kedvére, és ha már megosztotta másokkal írásait, fogadja a jó szándékú gondolatokat – akár ha bírálóak is, de emberi hangon szólnak - maga is Emberként.
Bár kétoldalú a dolog, mégis nagyon egyszerű, és kiválóan működhet. Az pedig – gyakori és kényes vitakérdésként felmerülvén - hogy mi az igazi alkotás, lehet, sőt, legyen (építő) vita tárgya - miért ne? Elmondhatatlanul sokat tanulhatunk mások nézeteiből, gondolataiból, véleményéből - tegyük hát alázattal, hiszen talán nincs a világon irodalmár, aki pontosan meghatározná a vers, vagy alkotás mindenki által egyértelműen elfogadható ismérveit.
S hogy példát mutassunk, tiszteljük nagyjainkat, olvassunk sokat - és ne csak Interneten - ez is nagyon fontos! Ha valaki írásra adja a fejét, semmi nem menti bizonyos alapszabályok és az írott szó általi felelősség alól.
Mindezeket elsősorban azért írtam le, mert magam is tanulom. Alázattal, szeretettel, bukdácsolva, de mindenképpen hálás örömmel. Életörömmel!
S alázattal, szeretettel, örömmel, köszönettel fogadok minden véleményt, gondolatot, bírálatot, kritikát - legyen az épp oly amatőr, mint amilyen magam is vagyok, és vélhetően maradok. Nem ez a lényeg, hanem talán annyi: élni a lehetőségekkel, és élni hagyni másokat is, közben tanulni mások és saját hibáinkból.

Őszinte bizakodással kérem, ne hagyjuk, hogy elhatalmasodjon a szépre való hajlam, törekvés helyett a gáncsoskodás, harag, rosszindulat, gyűlölködés. Csak apró, pici jót tegyünk ezért valamennyien, és derűsebb, tisztább, szebb lesz a világunk. Szerintem ez (is) szeretet - nem is akármilyen.

Végül egy belém ivódott, régi, verses üzenet Mészáros Viktortól:

„Talán a hang, talán a szó,
talán a vers tör át a félelem falán
talán az értelem rideg telén
a szóvarázs, a vers,
a költemény talál utat
fagyott szívek felé,
s ha gyűlölet, harag
nem áll elé, szomor’ - szelíd
szavam lehet talán levél
az Isten íróasztalán
- de fel ne bontsd, Uram!”
(Mészáros Viktor)