Egy öreg tölgy választott
magányába dőlve,
vitorlázó levelek közt
születik szomorú metrumom,
mely ezüst felhőkbe ér –
Varázslatos e zene,
szívemből felcsengő, égig érő,
fanyar illatú földi muzsika.
A haragos zöldek
magányos, halk pergését
a patetikus sárgák,
érchangú vörösek
páros vivace tánca követi,
– versenyezve a zengő avar
örvénylő tuttijában –
színpompás fortissimot terít elém,
s hol egy pillanatra virággá változik
minden levél…
Aztán a megint a csend…
Levélszőnyeg alá rejtett lábnyomok.
Múló idő...
Hiányod átjár minden porcikámon.
Hiába várok.
A nincsben kutatva csak
elveszett reményeket találok.
Sosem szűnő vágyaim concertoja
ismétlődik minden őszön,
miután sordinoval távozott
hangtalan lelked
a földi orchesterből.
*
Fotó: internet
A. Vivaldi: Négy évszak - Ősz
https://www.youtube.com/watch?v=pYGYm9-mavE