ŐSZI MÁMOR
Az ősz bejárja a határt,
hideget csöpörészget,
holt levél issza, pőre ág,
s az összes bokor részeg.
Már melengeti a telet
megrozsdállott ölében,
s úgy hagyja cserben a meleg,
hogy mégse érje szégyen.
Most fáj a föld, vad szerelem
cifrázza föl a lelkét,
időben addig van jelen,
hogy meg sohase leljék.
Az erdőn duzzad az avar,
alá búvik az élet,
a lélegzet új színt akar,
és bő álmot a fénynek.
A törzs göcsörtös, néma ránc,
még tűri az enyészet,
de szél pördül rá, mint a tánc,
és őrizi a fészek.
Valamit rejt a változás,
vagy csak a régi öl szül,
új tavasz, új madártojás,
s a világ beletörpül.
Úgy vagyok én is, mint a fa
a föléledő faggyal,
már szál izmom se hajlana,
de bajlódok magammal.
- Mityka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges