Az állagát nem adja föl egészen,
csak puffad, duzzogol az abált lében,
ha nem kóstoltad frissiben is, hidd el,
hogy teleszíva hentereg az ízzel,
és szemérmetlen pirosul a mámor,
a testét szító őrölt paprikától,
bár ezenkívül szinte semmi sem kell,
de pár csippent sót soha ne felejts el,
a rezgő falat szemernyit se várhat,
a bontóasztal terít neki ágyat,
a kenyérszelet odafekszik mellé,
az éles kés is mintha félve szelné,
s a lágy nyisszantás is fölerősül százszor,
a szusszanásnyit lihhent fokhagymától,
s a disznóölés bódult illatában,
az első nyelet verset ír a szádban.