ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Bálnalesen

Reggel bizalmatlanul kémleljük az eget. Nem esik az eső, de Izlandon annyira gyorsan változik az időjárás, hogy a biztonság kedvéért minden cuccunkat magunkra vesszük.

Felhúzom a Kaposváron vásárolt virágmintás gumicsizmámat s közben eszembe jut, hogy régen kapcát tekertek a férfiak az efféle lábbelikbe. Mivel nem tudok kapcát hajtogatni, ezért beérem egy vastag térdzoknival.

A bálnalesre induló hajó már vár a közeli kikötőben. Először az öltözőterembe terelgetnek bennünket, ahol mindenki választhat magának méretének megfelelő, vízhatlan ruhát. Csuda murisan nézünk ki az élénkzöld overállban. Már a beöltözés is rendkívüli élmény.
Sokan a hajó belső terében maradnak. Mi, jó pár társunkkal együtt felmegyünk a fedélzetre.
Őszintén bevallva nemigen bízom benne, hogy bálnát is fogunk látni, ugyanis sok delfinleső hajókázáson voltunk már, de a delfinek a mi hajónkat valahogy mindig elkerülték.
Idegenvezetőnk, Csaba a fedélzeten előre kikürtöli:

– Mi nagyon komolyan vesszük a bálnakeresést! Legalább 50% esélyünk van a találkozásra!– Erre persze komolytalan nevetésbe kezd a csapat. A hajóskapitány üdvözli a kalandvágyókat és felajánlja, hogy mindenki lefényképezkedhet vele.

Mi a fedélzeten maradunk. Sokkal erősebb hullámvasutazásra számítottam, mert bár fúj a szél, a hullámok egészen aprócskák (felülről), s ezen a nagy hajón szinte nem is érzékelhetők.(Ennél sokkal nagyobb megpróbáltatás volt, mikor Spanyolországban egyszer viharba keveredtünk. Akkor a kirándulóhajó fedélzetén is átcsapott a víz.)
Most viszont csakis a kezem fázik, mert nincs rajtam kesztyű. Mutatóujjam kattintásra készen várja a megfelelő pillanatot. A hajó mindkét oldalán fürtökben lógnak a zöld bálnalesők. Ilyenkor sajnálom igazán, hogy nem nőttem magasabbra, mert valaki mindig elém áll, vagy eltakar.

A grafitszürke ég és a mély, szürke a tenger egy idő után teljesen összeolvad.
– Mi volna, ha most elkiáltanám magam, hogy „bálna”? – humorizál mellettem egy fiatalember.
Ám a bálna egyelőre nem jön, még a sirályokat is nehezen tudom elkülöníteni a víztől.
„Hogy fogjuk meglátni őket ebben a nagy szürkeségben?” – kérdezem magamtól s mintha csak meghallotta volna, Csaba belekiált a dudájába:
– A spriccelést kell figyelnetek! Akkor jön fel levegőért a bálna, akkor legyetek résen! –

Sokan megunják a nézelődést és a várakozást s lemennek a fedélzetről. Alig egy kis idő múlva a kapitány és Csaba szinte egyszerre harsogják:
– Jobb oldalt, fél három irányába figyeljetek! –
„Ez nem igaz! Épp azon az oldalon állok! Látom a vízpárát, látom a kilövellést!”

Megállás nélkül kattintgatom a fényképezőgépet, hátha valamelyiken rajta lesz! S a bálna, éppen hogy csak feljött, már el is tűnik.
– Óriási szerencsénk van! Egy púposbálna örvendeztet meg bennünket. Figyeljetek minden irányba! – hallom ismét Csabát.

A hajókorlát mellett már nem kapok helyet. Kiszorítottak. Ránézek a középső padsorra, majd felkapaszkodom egy asztalra. Így én is látom az óceánt. Lacikám majd’ frászt kap. Könyörög, hogy jöjjek le, de én maradok a helyemen.
„ Inkább fogj erősen, tartsál meg egy kicsit!”– kérlelem, mert már alig tudom egyensúlyban tartani magam, úgy inog alattam az asztal. A leskelődők hol erre, hol arra az oldalra tolakodnak. Nekem kitűnő helyem van fenn a páholyban, minden irányba jó a kilátás.
A bálna pedig többször is megmutatja magát. Játszik. Hol az egyik, hol a másik oldalon tűnik fel és amikor már azt gondoljuk, hogy végleg itt hagy bennünket, átúszik a hajó alatt és megint megmutatja különleges szökőkútját.

Elfáradtam. Lemászok az asztalról. Most már elégedett vagyok. Megyek a vezetőfülkébe. Mindenki a bálnát lesi még, így nyugodtan beülhetek a kormány mellé. A kapitány a fejemre teszi a sapkáját. Laci lefényképez. Ám nekem ez nem elég. Megpillantok egy másik sapkát a műszerfalon és a kapitány fejére teszem. ( A fényképeket nézve - utólag - látom, hogy milyen csálén áll rajta.)

Fotózkodás közben észre sem veszem, hogy megfordult a hajó. Visszafelé tart. Lemegyünk a lépcsőn, levesszük a „védőruhát”. Mindenki boldogan mosolyog. A part felé közeledve látjuk, hogy még a nap is kisütött.

( Megj. Még egy rész s majd ott a vége! :)