amikor a csend
(sokadik születésnapom elé)
inamba szállt a bátorság
amikor a csend sűrűsödni kezdett
(ez a múlt században gyakran megesett)
de így vagyok ezzel
mostanság
különösen esténként
egyszer volt rég
kislánykoromban
(ha egyáltalán voltam kislány kislánykoromban)
szerepeket játszottam
királylány lehettem
mert éppen ahhoz volt kedvem
táncoltam
rajzoltam
legszívesebben énekeltem
ami belőle megmaradt
egy boldog anya
(a legszebb szerep
sőt inkább mesterség)
egy megözvegyült feleség
egy rajztanárból lett piktor
s egy költő féleség
jó ideje már
alig nyit be hozzám a postás
mélyülnek a barázdák arcomon
hogy egészen őszinte legyek
kezemen dagadnak az erek
(talán csak nem vénülök)
memóriám egyre gyakrabban hagy cserben
néha szélcsendes éjszakákon is úgy tűnik
mintha részegen bólogatnának felém
a bús hársfalombok
(meglehet szédülök holott egy centet sem iszom
absztinens lettem szinte mindenre)
pedig lefekvés előtt megszámolom
szobám négy sarkát minden este
amikor a csend súlyosodni kezd
vágyaimat imáimba rejtem
s hogy ne akadjon torkomon a félelem
emlékezem
most a vers megszállottja vagyok
ketten együtt lettünk az írás
a valóság keserédes és kevésbé fényes
színpadán már
lassul a tánc
ám szól az ének
él a dal
a ritmus
az illat
a színek
vallomások verseimben
s ha tudnád még mi minden
amit nem sejthetsz
és megmaradt belőled
tőled az erő ma is
különben mindez
meg sem történhetett volna
örökké veled de nélküled
2017. július 2.
Fotó: internet
- D. Bencze Erzsébet alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges