Amorf szonettek
Képek skanzenébe hordok
megőrzendő percet, dolgot:
Halottak, élők: csoda-csonkok
állnak itt, másféle regulában.
Gombolyagban út, (amit bejártam),
érintések között szikrázó áram,
húslevesen cirkáló napkorongok,
és vízözöni galambon a szárnyam.
Sárkány-ölések, királyfi-átkok,
tenyérben dübörgő rianások,
melyek minden csönd fészkei:
a lélek izzó körzőkészletei-
vel megszerkesztett látomások
e valóból tövestül tépve ki.
*
Egyetlen arc, mögötte árnyék
rosszul-exponált fim, vagy éppen Ő?
a lenyomat, a kitalált kép
a mögöttes, vagy az örök elő ?
Ki tudja, mára összeforrt rég
minden bolyongó, kósza emlék,
elporladtak rímes kelengyék,
egynyári fények, nincsen évelő,
s hiába látok, ha nem nézek,
hiába látnak, ha nem néznek,
lapulunk, mint csúzliban a kő:
az emlék-arcok összeérnek
s egymásba folyva, új Egészet
alkot, a szobrászkezű Idő.
*
Már majdnem éjfél.
(Egy nem-létező
préri felől), forgószél,
surrogó hegyező
indul, hogy kúposra
nyírja a jegenyéket
bennem. A táj foglya
vagyok; hol robogva
hiányok, semmik
szerveződései jelentik
az alapvegetációt.
Most a csillagok csengik
az éjfelet s angyalok festik
érfalakra, az utolsó stációt.
- alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges