ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

    Aznap reggel Pegazus hatalmas verést kapott, mert arcon rúgta Kehest. Pedig már nem volt új gyerek az atomerőmű-fejlesztő részlegnél, ahol az óriásdinamót töltötték fel energiával.
    Tudhatta, hogy villanyoltás után még beszélgetni sem lehet, nem hogy verekedni. Az esti zaboltatás nem is kezdődött rosszul. Az albán ínyencséget jutalomból kapták, mert az erőműben nem volt áramszünet egész nap. Azt az ötperces fennakadást a szolgáltatásban, csak egy magáról megfeledkezett melós okozta, mert a konnektorba dugta az önborotváját. Természetesen ez nem a lovak vétke.
    Ők szépen hiba nélkül, szabályosan jártak és jártak, körbe-körbe, mint a népi táncosok a borosüveggel, és egy cseppnyi szünet sem volt a gerjesztésben. Rájött végre az üzem vezetősége, hogy evvel a lovas metódussal, már kevesebb ráfizetéssel dolgoznak, mintha a hálózatról kapnák az áramot. Bele is bukna a cég azonnal, és lehúzhatnák a rolót, ha a postás villanyszámlát hozna nekik. Fájrontkor még mozgott a kolomp nyelve, de a lovak már nyargaltak az öltözőbe mosdani, majd odarohantak a vályúhoz zabozni. Pegazus utolsónak maradt, de még jókor észrevette, hogy Kese, az ágyszomszédja éppen az ő adagjából, a maradék zabot zabálja két pofára. Persze, hogy az egyikre odarúgott.
    Nézeteltérésük nem új keletű. Egy éve, még ahogy megérkezett, patát akart csókoltatni vele Kehes,- merthogy Pegazus csak egy jöttment idegen zabi ló… Ő viszont a nagy Incitatus, a szenátor ló egyenes ágú leszármazottja. Gazdája a lökött agyú Caligula volt.
    - Az én apám meg Poszeidón isten - válaszolta szerényen Pegazus - neki nem imponál semmilyen idióta cézár gebéje, mert az ő hátán repülnek az égig, a költök a halhatatlanság felé.
    - Azok senkik, csak hülyeségeket firkálnak - röhögte Kehes, s kiköpött Pegazus patája elé.
    Életét csak a lengyel Kovalsky istállómester, a Bakui lócsiszár jobb keze mentette meg. Ez a verekedés rögtön még az elején volt. Viszont a mostani büntetése az összes eddigit felülmúlta. A snapsztól bűzlő Hans - Kovalsky balkeze - Pegazust karóval verte és közben ordítozott:
    - Örülj, hogy luk van a sörényfarkad alatt – és odasújtott még a ló érzékeny orrára.
    Hans másnap sem tudta, hogy csak egy lórúgás érte, azért került a klinikára. Csak a nevében volt biztos. Be is diktálta, hogy Hajcsatján Júlia, esetleg Nobel Nóra de az sincs kizárva, hogy Z-vel kezdődik.
    Pegazus, odakerülése előtt pár napja, még éhségtől haldokolva feküdt egy Athén melletti olajfaligetben, mert nem akadt tehetséges és módosabb költő, ki legalább meg tudta volna abrakoltatni. Az emberek leszoktak a könyvek olvasásától. Legfeljebb, ha nem a takarékbetétkönyv.
    Már közel volt, hogy feldobja patáit, mikor szerencsére arra jött egy paripaközvetítő ügynök, aki szaktudással rendelkező, nemes paripákat keresett külföldi munkára. Őt rögtön magával vitte. Először kóser kolbásznak akarta eladni, de öregnek és soványnak találták a lószékesek. A bányába meg azért nem vették fel, mert még túl jó volt a szeme. Egy alvállalkozó aztán átvette, majd elszegődtette ide Paksra, de rögtön továbbadta a cégét egy Dinamó nevű kijevi gyárnak. Attól szerezte meg Pegazust egy Bakui nagyállat-kereskedő. Az az ipse egy primitív öntelt fickó volt. Ha az úton egy versköltőt bevert sárral, Mercédeszével, az csak letörölte a csizmáját, pörlekedés nélkül.
    A szárnyas paripa beletörődött sorsába. Járt naphosszat körbe-körbe a dinamórészleg körül, és a hosszú, monoton, mars alatt volt elég ideje ábrándozni. Remélte, hogy egyszer eljön még az ő ideje. Igaz, repülni már elfelejtett, de legalább a vásárokon, a kicsinyekkel a hátán a porondot fogja körbesétálni. Rutinja már úgyis megvan a körforgásban…
    A boldog szülők meg cukrot adnak neki, és megsimogatják fehérbe fordult sörényét.