ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Egy telken laktunk apai nagyapámmal, Molnár nagyapó is hozzánk járt ebédelni idős korában a falu másik részéből, így gyakran találkoztak. Szorgalmas, dolgos emberek voltak, egyikük jó gazda, földművelő, a másik tanult, olvasott kisiparos. Az udvariassági formát betartották, tisztelettel köszöntötték egymást, váltottak néhány szót az időjárásról, az egészségről, s ezzel ki is merült a társalgás közöttük. Mindenben különböztek egymástól.
Molnár nagyapám apró termetű, maga a megtestesült kedvesség, Kádár tata meg hórihorgas és mogorva. Ám nem singgel mérik az embert, hiába volt aprócska Molnár nagyapám, annál nagyobb volt a tekintélye. Tisztelettel beszélt gyermekkel, felnőttel egyaránt. Szelíd volt, de akaratát úgy tudta érvényesíteni, hogy az helyénvalónak tűnt mindenki számára. Olvasta a napilapokat, és mindenről volt megfontolt véleménye. Meg is becsülte a falu népe, a tiszteletes úr is szívesen eldiskurált vele.
Apai nagyapám szorgalmas gazda volt, két osztályt járhatott iskolába, de megvolt a magához való esze. Nem egyszer történt meg, hogy állatvásárkor pillanatok alatt fejben kiszámolta a portéka árát. Csak ne lett volna annyira magának való, keserű ember! Talán emiatt is jobban szerettük a szelíd, kedves, Molnár tatát.
Egyszer aztán történt valami. A ház melletti kiskertben virított, illatozott a sok virág. Vasárnap volt, ebédre vártuk mindkét nagyapát. A harangok már a delet kongatták, én meg türelmetlenül szaladtam ki a kapuhoz megnézni, érkezik-e már Molnár nagyapám. De a kapu mellett földbe gyökerezett a lábam. A virágokat szétkapirgálta a majorság! Hogy maradhatott nyitva a kapu? Csak Kádár nagyapám tehette, nem tetszett neki a virágoskert, haszontalannak tartotta. Ezt mindenki tudta. Sírásomra lépett be a kapun apróka nagyapám, s látva a zokogó unokáját és a tönkrement kertet felemelte a botját, azzal hadonászott a jóval magasabb apatársa felé. Talán nem is értette, mi történt valójában, csak a könnyező unokája fájdalma rendítette meg, s kibillentve nyugalmából meg akarta védelmezni.
Apai nagyapám visszalépett a szobájában, nélküle ebédeltünk.
Hogyan maradt nyitva a kiskert kapuja, azt soha nem firtattuk, de másnap ismét barátságosan köszöntötték egymást az öregurak.