ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

úgy átölelnélek
de helyettem
átölel a csend
a gyertyafényben
világok surrannak át
a vörösbor opálos testén
azon át látlak
messze
másként
érted szavaimat
belőlem beszélnek
úgy beléd költöznének
de a csend költözik beléd
borzongató intimitás ez
mikor legbensőbb bugyraid
tárod fel a csendnek
és ő átjár
szemtükrödből hullik alá a csend
fekete
érthetlen végtelenje
vagy a könny
kezemre gördül
kezemhez ér
ahelyett hogy te érnél hozzá
bekúszik körmeim alá
a csend
kapirgál a falon
tik-tak
tik-tak
félsz hogy meghallod
ahogy az óra ketyeg
és még a perc
az ingához kötözve
Krisztust játszik
megbocsát
az inga
nem mozdul még
még szélcsend van
a bor sem fodrózik
sima tükre
nem remeg
megdermedt lélegzeted
tanyát ver álmaid rengetegében
és ott is
holdfény helyett
vetül rád a csend
szörnyű ketreceket
fest körénk a fent
hogy próbára tegyen
kéklő lélegzetem
egy másik erdőben kóborol
míg ajkaid nézem
míg átölel
helyettem a csend
még nem kell,
hogy megöregedj
de ha én zárnálak karomba
hazugsággá válna az
ami kimondatlanul igaz lehet
nem alszol
csak meghaltál kicsit
de jobb-e az ébredés
egy árnyékot simít arcomon kezed
nem láthatom beléd
az érzéseket
nem nézel a lélek elmereng
ahogy körbefon kettőnket a csend
öreg leszel mindjárt
sok lesz a szó
szenvedéssé lesz a szenvedés
rúttá a rút
igazzá az igaz
de a kontúrokat most még
egybe hajtogatja
az ablakonon kihajolva
görnyedt háttal a csend
most érezheted
most simítja a kezed
látod valahol ez lehetett
kettőnkkel
egy régi mesében
ez a nyitott ablak és a csend
görbe hátú alakja
ahogy az ablakon kihajol

állj

érezted ugye
te is érezted
csak megérintett
átsuhant rajtunk
a szemed szomorú
nem akartad látni
őszülsz
tik-tak
nem félsz
érzed ugye
velünk marad
minden ostoba szavunk mögött
minden tévedésünk mögött
minden bűnünk mögött
ott lappang szemhéjunk mögött
a ráncokban a árkokban
a leküzdhetetlen határokban
ölelj át
öleljük át egymást
ahogy lehetett volna
tik-tak
látod ilyen lettem volna én
és ilyen te
még ne engedd el a kezem
képzeld el hogy erre az értelmetlen
jövő nélküli pillanatra
hogyan fest színeket a csend
értsd meg ami érthetetlen
lásd meg ami láthatatlan
halld meg a csendet a szavakban
tik-tak
még ne engedd el a kezem
nézz át a vörösbor
opálos derengésén
nézz át a véren
hogy láthasd
hogy csüng
mindjárt lehull
a perc ernyedt teste
hangosan fog koppanni
de ne fogd be füled
addig maradjunk így
ahogy lehetett volna
ha nem lett volna
nincs és a van
ölelj át hangtalan
ne búcsúzz
a fények
a csend néma szenvedéllyel
hadd járja át a tested
özveggyé tesz
nézd az erkélyen
meggyűrődik az éj
a csend elfáradt
meggyűrődik az éj
s ráncaiban a fények kigyúlnak
a gyűrődésből lesz majd új világ
átölelnélek
tudod
nézem a szemed
még sosem néztem bele
nem volt idő
értelek és látlak
a végtelen csendpatakokban
végre itt vagy
hát láthattalak egyszer
átölellek
és mindkettőnket
még átölel a csend
egy pár szál hajunk viszi
egy pár fontos emléket
egy pár őrizett érzést
néhány dobbanást
és mi megadjuk neki
magunkból lényegünk
és még
mindkettőnket
átölel a csend
ne búcsúzz
tiéd marad hangom
tiéd marad szemem
tiéd marad kezem
lélegzetem
és enyém tiéd
a csendben...

nézd - elmúlt

elmúlt minden

leng az inga

megváltás-

A Várakozás ciklusból
2005