Csitkenye
Az ősz pirossa, október vihánca,
a napsugarak összegyűjtött tánca,
nem bujtatja már erdők, kertek alja,
a ritkuló zöld lágyan kitakarja,
a tapogató ujjaknak bújócska,
a hecsedli, a csipke, gyepürózsa,
a hozzáférést tüskék nehezítik,
de fáradásom jókedvre derítik,
s hogy újabb gondot rakjon a gyönyörbe,
a húsát apró szőrrel szőtte körbe,
de pici teste jó íznek alapként
egy esztendőre megőrzi a napfényt,
e tapasztalás bölcsen odaszólít,
mert fölséges, meg nyavalyákat gyógyít
s a belőle főtt sűrű fényű lekvár,
úgy telít el, mint éheset az egy tál,
kicsit savanykás, fanyar, keserédes
ízek simulnak fogaim ínyéhez,
s az ereimbe keringőző áram
nagy svungra lel a hecsedlilekvárban,
de föloldásnak mást is tud a beste,
mert bort, pálinkát is ígér a teste,
és ha belőle falat, korty kevés volt,
egy percre nyári kékbe vált az égbolt.
- Mityka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges