ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Kefalónia, a magányos sziget

Ismét buszon ülünk, megyünk a kompkikötőbe. Ezúttal a magyar utazási iroda szervezi a kirándulást. Magdaléna, a telepített idegenvezető kalauzol bennünket. Elképesztő tudása van, mondandóját érdekesen adja elő, sokat tanulunk tőle. Már az úton ismerteti mai utunk állomásait, a görög történelmet, a sziget hegy-és vízrajzát, hagyományait. Kefalóniáról nem sokat tudunk idehaza, egyetlen útikönyvet sem kaptam róla, pedig ez a Jón-szigetcsoport legnagyobbika.
A hajóállomásnál már vár minket a komphajó, ezzel megyünk Kefalóniába, amely kevesebb, mint 20 kilométerre fekszik Zakynthos partjaitól.
Mivel ez az út szervezett kirándulás, sajnos nem szolgálhatok egyéni élményekkel, hiszen turisták által „kitaposott” utakon járunk, a jól bevált, előre megszervezett helyeket, a legnépszerűbb látványosságokat nézzük meg. Ezen a napon használom legsűrűbben a tollamat, ami azt jelenti, hogy szorgalmasan jegyzetelem Magdaléna szavait – csak az a probléma, hogy a buszon készült jegyzeteim nagy részét a dimbes-dombos táj miatt később alig tudom elolvasni.

Kefalónia szó szerint fordítva „fejes sziget”-et jelent, ami feltételezhetően a sziget alakjára utalhat, azonban a legenda a mitológiai hőshöz, Cephalushoz fűzi a nevét, aki valaha athéni menekültként érkezett ide, s azután kiűzte a taphiánoknak nevezett őslakosokat .
A történelem során legalább olyan harcok folytak itt, mint Zakynthosért és még hatalmasabb természeti csapásokkal kellett meggyürkőzni, ugyanis az 1953-as földrengés és a gyakori erdőtüzek még nagyobb pusztítást végeztek itt, mint a szomszédos szigeteken.
Kefalónia területe 800 négyzetkilométer, lakossága kb. 45.000 fő. Régészeti szempontból érdekes terület, a leletek ugyanis egészen Krisztus előtt 40000-ig nyúlnak vissza. Egyes kutatók szerint és a földrajzi adatok is azt sugallják, hogy a környező szigetek valaha összetartoztak. Domborzata többnyire hegyvidéki, arculatának meghatározója az Enos-hegység. Legmagasabb csúcsa 1628 méter magas.

Aki ide jön nyaralni, azt idilli nyugalom veszi körül. A sziget ugyanis tudatosan korlátozza az ide érkező repülőjáratok számát, ezért viszonylag kevés a turista. A Jón-szigetek télen néha hónapokig el vannak „szigetelődve” egymástól és szárazföldtől. Magdalénától megtudjuk, hogy nincsenek kórházak. Ha valaki megbetegszik, átszállítják a szárazföldre, és ha nem tudja magát ellátni, akkor feltétlenül el kell kísérnie egy hozzátartozónak is (akinek egy szék jut csak a betegágy mellett), ugyanis a kórház dolgozói csak az orvosi ellátást biztosítják, az ápolást, gondozást nem. Orvosi rendelő viszont mindenhol van, gyógyszertárakat pedig lépten-nyomon látunk, ahol a kirakatok olívaolajból készült kozmetikumokkal vannak tele, csak sokkal drágábban árulják őket, mint a boltokban.

Miközben Magdaléna mesél, hegyek között, völgyek között kanyarog a buszunk. Füge, olaj narancs- és citromfák, valamint a csak itt honos kefalóniai feketefenyők övezik utunkat. A szőlőtőkékkel telt dombok bortermelésükről híresek. Itt készül a robola nevű borféleség, amit sajnos (borsos ára miatt) nem tudtunk megkóstolni.
A sziget nyugati partjait meredek szakadékok, kavicsos strandok jellemzik. Déli részének különös varázsa van. A táj egy folytonosan virágzó kertre hasonlít, homokos partjai ideálisak a zavartalan pihenésre. Messziről bár, de szemügyre vesszük a Kounopetra kolónia szikláit, amely az állítások szerint mozog, látjuk a barlangokat, a papok által lakott kolostorokat és a velencei várak maradványait.

Az első megálló a Drogirati cseppkőbarlang 1963 óta látogatható, de már 150 millió éve éke a természetnek. A 18 fokos hőmérsékletű barlangban még ma is újabb és újabb álló- és függő cseppkövek keletkeznek. Színpompás látvány a lépcsőn körbejárható nagyterem. A gyönyörű barlang arany kivilágításával Ali baba és a negyven rabló meséjét juttatja eszembe. Kitűnő akusztikája miatt komolyzenei koncerteket rendeznek benne. A görögök kedvence, Maria Callas is többször fellépett itt.

Rövid utazás után ismét megállunk. Különleges és egyedülálló a félig édes, félig sós Melissani-tó, ahol megcsodálhatjuk, ahogy a katavothresi tengeri malmoknál eltűnő víz a sziget másik oldalán a Melissani-tóban jelenik meg. Olyan ez a barlang, aminek egy földrengés során beszakadt a teteje, így odafentről a magas sziklafalak között bebújik a nap és csodálatos fénnyel ragyog a víztükrön. Fölötte madarak cikáznak.
A görög mitológiában Melissani a nimfák barlangjaként ismert, a tavat az egyik nimfáról, Melissanthi-ról nevezték el, aki a legenda szerint báránykákat legeltetett és véletlenül belecsúszott a barlang fölötti lyukba és életét vesztette. Az 1962-es ásatások alatt egy korábbi minószi kultúra fontos ereklyéit találták meg itt. Az olajlámpákat és a tányérokat több nimfa és Pan isten ábrája díszíti. ( Pán Hermés és egy nimfa csúf, kecskeszarvú -lábú, és -farkú de annál vidámabb, játékosabb gyermeke, aki ha elkurjantotta magát mindenki megijedt).
A főidényben szokásos, hosszú várakozás helyett körülbelül 10 perc sorban állás után bejutunk a barlangba. Egy kis mólóról beszállunk a csónakokba és fedezzük a tengerszemet, amelynek egy nyitott és egy zárt része van. A csónakok szinte lebegni látszanak a vakító kék vízen – de az élvezet nem tart sokáig, mert körülbelül negyed óra múlva kisegítenek a partra. Várakozik már a következő csoport.

A buszos túra látványossága a sziget védőszentjéről elnevezett Szent Gerassimos női kolostor. Mára csak a harangtornya maradt. Ide Görögország minden részéről látogatók zarándokolnak. A két szűk helyiségből álló barlangszerű hely a templomból közelíthető meg egy vaslépcsőn át, a belső helyiségbe csak kúszva lehet bejutni. Mi csak messziről csodáljuk meg. Magdaléna most azt a legendát meséli, mely szerint a kolostort minden év augusztus 15-én elözönlik a kígyók. Ez jó ómen a szigetlakóknak, mert számukra azt jelenti, hogy ebben az évben nem éri tragédia Kefalóniát.( Állítólag 1957-ben, a nagy földrengés évében nem jelentek meg a kígyók.)

Egy tündéri falvacskában ebédelünk, ami főképpen arról nevezetes, hogy 2001-ben itt forgatták a Corelli kapitány mandolinja című filmet, amely igaz történetet dolgoz fel arról, hogy a második világháborúban itt állomásozó olasz csapatok szembeszálltak a később bevonuló németekkel. A főszereplő Nicholas Cage és Penelope Cruz valamint a 900 fős filmes stáb hónapokat töltött a szigeten, ami fellendítette az itteni idegenforgalmat. ( Sajnos nem láttam ezt a filmet, de szeretném megnézni, bár idegenvezetőnk azt mondja, hogy aki a lepantói csatát– amelyben Cervantes is harcolt– komolyabban szeretné megismerni, annak feltétlenül el kell olvasni Marcello Venturi: Fehér zászló Kefalónia felett c. regényét is).
A település arról is híres, hogy errefelé élnek az ezüstfogú kecskék, amelyeknek a patájuk is ezüst¬ mégpedig azért, mert nem isznak vizet. Vízszükségletüket a vas, réz-és óntartalmú talajból szerzik, ami elváltoztatja a tejükből készült sajt színét és ízét is. A kefalóniai sajt nagyon finom, különleges zamatú.

Következő megálló a Myrthos-öböl. Ez a hely a világ egyik legismertebb és legfestőibb tengeröblei közé tartozik. Sokan azt mondják, hogy a sehol sem olyan kék a tenger, mint itt, de akik ezt állítják valószínű, hogy nem látták Zakynthosban a Navagio-öblöt.

A kirándulás utolsó állomása Argostoli, a főváros.
A már említett földrengés Kefalóniát még jobban romba döntötte, mint Zakynthost. A főváros ezért szigorú szabályok szerint épült újjá: nem lehet sokemeletes házakat emelni. Az építményeket zárt betonváz védi az összedőléstől, így egy esetleges földrengés esetén csak inognak, de nem dőlnek össze az épületek. Argostoli sétálóutcája hasonlít egy európai nagyváros bevásárlóközpontjához. Itt mindent kapni, ami szem-szájnak ingere, a souvenirektől a régiségekig, a ruhaneműktől a kortárs művészeti alkotásokig, de minden nagyon drága, sokkal drágább, mint Zakynthoson.
Az idő rövidsége miatt nem sokat látunk belőle, csupán a főteret és néhány utcát. Nagyon nyugalmas városkának látszik. Kikötője viszont tele van hajókkal, hatalmas yachtokkal.
A mi komphajónk is indul visszafelé. Látszik, hogy mindenki alaposan elfáradt a kiránduláson. Kevés volt ez az egy nap arra, hogy megismerjük Kefalóniát s kevés volt ez a hét, hogy felfedezzük Zakynthos minden látványosságát, pedig – úgy érzem, hogy nem töltöttük tétlenül az időt.

*
Gondolatban visszamegyek Argassiba. Látom, ahogy hanyatt fekszem a fehér homokon, előttem a tenger, melynek szépsége, nagysága, ereje, hullámai, áramlatai figyelmeztetnek. Tudom, hogy a tenger sem időtlen, s visszaemlékszem életem múló éveire, melyek olyan hullámszerűek voltak és úgy hullámoznak még mindig, akár a tenger.