Egyedüllét
Keresem egyedüllétem várfalait,
túl sok vagyok már önmagamnak.
Számba veszem sorsom
magamba nézve, hol vagyok, merre visz az út,
ki az, aki velem tart még.
Azt teszem csak, ami éltet,
s annyit, hogy megtisztuljon lelkem.
Itt nem térít el más, be se fogad.
Ez az én világom, ami körbevesz belül.
Fürtjeivel fon be a múlt, mint a lián.
Hajnalok tüzén melengetem
gyérülő lélegzetem szünetjeleit
örök készültségben.
A csend nádpallón jár.
Álmomból felver, hogy elaltasson.
Itt nincs gondolat, mely meggyávul
s nincs több merészkedő tett kivagyiságból.
Magammal osztozom vákumenergiám
kiüresedő mezőin gyermeki naivitással
minden régin, minden születő újon
hitemmel állok hadban. Mindent elhiszek,
hitetlen vagyok. Fénynek álmodom
a sötétséget, árnyéknak a fényt
s megfoghatatlannak magam,
magányomban, ha valaki hozzám ér.
S ha érzem, fogy a levegőm, ablakot nyitok
a csillagoknak, törjék át szegycsontom falát,
szabadítsanak ki, hogy lássak s lássatok,
mikor magamból magamat
felépítem újra.
- Seres László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges