Elmúlt évek dala
Tavasz
Búsan bolyong a tél,
bogáncs-fészke várja.
A rög emlékszik csak
a holt hóvirágra.
Csended fűszálain
fázós harmatcseppek -
gömbnyi fénytörésre
emlékek felelnek.
Foghíjas felleg-fésű:
csupasz ágak karma.
Ha az ég a hajad lenne,
mind lombba borulna.
Rügyező bokrokról
színes illat árad.
Kinyújtózol végre,
s fény nyílik utánad.
Nyár
Éj boglyáján lángcsík
fut a pirkadattal.
Nyári ég az arcod,
mosolyod a hajnal.
Kalászok homlokán
csillagok repesnek.
Puha tincsei közt
ketten bűnbe esnek.
Gomolygó mezőkön
göcög ördögszekér.
Pipacsok lángtánca
térdig és szívig ér.
Mintha karnyújtásra
remegne a göncöl.
Elérem, s besegítlek.
Kardigánt veszel föl.
Ősz
Extázisba ájult
nőként piheg a város.
Benzintócsákon ma
a szín is korhatáros.
Aranyszínre a dombot
az alkony leheli.
Tisztás a végtelenben.
Arcodon griberli.
Átölelsz. A szívünk
dobban. Avar zizzen.
Vöröslő szőnyegen
táncba viszlek innen.
Erdők fénypászmáin
bézs vörösbe árad.
Először veszed fel
színes téli sálad.
Tél
Vasárnapi illat
a roppanó hóban.
Puha kiflik sülnek
egy égi kohóban.
Eb nyüszít, szél sipol.
Kint vad vihar tombol.
Ásít egy kandalló,
rőt parázs dorombol.
Távol jársz. Szomorún.
Zárnálak karomba.
Vén törzsek göbében
megfagyott a gyanta.
Az éjbe kémlelek:
már máshol van ágya.
Fáj az égi szikrák
csillagmiriádja.
- Kovács-Cohner Róbert alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges