Emlékkönyvvel hónom alatt
ballagok a folyóparton.
Szemem követi
a víz futását,
és a múltba merülő gondolat
megáll
egy gyermekkori háznál…
Titkok őrzői szólítanak.
Hívogat a kert,
a ribizlibokrok sora,
pünkösdirózsák illata,
az udvar, a kerekeskút.
A vén diófa árnyékában
látom anyám,
kezében kedvenc kézimunkája…
Elsüllyedt gyermekvilágom
most újra éled…
A verandán érlelt paradicsomok,
konyha szegletben a fogason
mamám kopott köténye lóg.
Ó, de hányszor
töröltem bele arcom!
Képzeletem elragad,
egyre beljebb csalogat,
s míg fordul fejem fölött a nap,
a régi szobában találom magam.
Minden bútor a helyén,
sarokban cserépkályha duruzsol,
kották szanaszét zongorámon.
A pillanatok összenéznek,
majd sietve továbblépnek.
Mulandóságba fakul a délután.
Szívemben létem hullámverése.
Sóhajom a magasba száll –
Mielőtt nagyanyám
lehúzná ablakán a zsalut,
sietve becsukom mögöttem a kaput…
2017. február 16.
Saját fotó