• копирайтинг
  • копирайтер
  • SEO копирайтинг, сео копирайтинг
  • рерайтинг
  • контент для сайта
  • наполнение сайта
  • написание статей, статьи на заказ
  • рекламная кампания
  • обслуживание сайтов
  • биржа статей
  • пресс-релизы
  • копирайт, копирайтеры
  • Emlékmezőkön 4.

    |
    theodor képe

    A bombázások célpontjai

    A háború megindításakor a bombázásoknak az volt a kihirdetett célja, hogy a katonai erőikre mért erőteljes csapásokkal rákényszerítsék a szerbeket, hogy hagyják abba Koszovóban a brutális etnikai tisztogatásokat, vonuljanak ki onnan, és adjanak autonómiát a tartománynak. A szerbek elleni támadás tervéből azonban kiviláglik, hogy a csapásokat már kezdetben sem csak a Koszovóban elhelyezett erőkre akarták mérni, hanem az egész Jugoszláv katonai potenciált akarták megsemmisíteni.

    De már a légitámadások első tíz napjában kiderült, hogy nem lehet velük megakadályozni a szerbeket abban, hogy leszámoljanak a KLA-val, sőt az un. „legrosszabb forgatókönyv” is bejött: a KLA hátországának a felszámolása, vagyis a koszovói albánok tömeges kiűzése, illetve áttelepítése.

    A közvéleményt sohasem tájékoztatták arról, hogy erre miért lehetett számítani. Én ennek okát a következőkben látom: Egyrészt meg kellett akadályozni, hogy a levegőből támadó NATO a KLA egyre növekvő szárazföldi erőire támaszkodhasson. A KLA ugyanis Koszovót katonai körzetekre osztotta, és mindegyik körzetben legalább 1000 katonát helyezett el, akik saját parancsnokuk irányítása alatt a „csapj le, majd menekülj” taktikával harcoltak. A körzeteiben a KLA több kollaboráns albánt, mint szerbet gyilkolt meg (Lásd pl. NW. 1999. február 15. 25.old.), erőszakkal is sorozott, adót szedett, vagyis koszovói albán lakosságot, ha szükséges volt, erőszakkal is az ellenőrzése alá vonta és hadviselővé tette. Másrészt a koszovói színesfémlelőhelyek miatt. A szerbek mindenképpen szerették volna megtartani a világviszonylatban is jelentős, de főként albánok lakta észak-koszovói réz és ónlelőhelyeket, az albánok pedig a KLA és a NATO segítségével mindenképpen meg akarták akadályozni ezt. A szerbek mindkét okból kifolyólag érdekeltté váltak abban, hogy megpróbáljanak megszabadulni az albán lakosság kisebb-nagyobb részétől. A nagyobb részétől a harcok idejére, az Észak - Koszovóban élőktől pedig valószínűleg végleg.

    A szerbeknek a koszovói albánok elleni fellépése már csak azért sem lephette meg az amerikaiakat, mert a második világháború idején az USA kormánya hasonlóan járt el, amikor a 400.000 amerikai születésű amerikai állampolgárt összegyűjtött és deportált azért, mert azok a japán etnikumhoz tartoztak.

    Miután már 40.000-es létszámú, páncélosokkal támogatott Jugoszláv sereg harcolt a KLA-val Koszovóban, és a lakosság nagy része menekültté vált, vagy menekültté tették, a NATO humanitárius céljai nem valósulhattak meg, sőt az akciójával nagyobb szenvedést zúdított a koszovói albánokra, mint aminek a kiküszöbölésére vállalkozott.

    A NATO a légitámadás első hullámaival főleg a szerb légvédelmet akarta semlegesíteni, hogy aztán a repülőgépei alacsonyrepülésben, szabadon vadászhassanak a tankokra, ágyúkra, katonai járművekre és gyalogsági egységekre. Ez nem sikerült, mert a szerbek nem kapcsolták be a radarokat, erdőkben rejtették el a légelhárító rakétáikat és légvédelmi egységeiket. Amellett hogy jól álcáztak, a tankjaikat és páncélozott járműveiket szétszórták, és a csapások jó részét fóliázott papírból és füstcsövekből készített álegységekre terelték. A NATO ezért a támadásait mindvégig legalább 4500-5000 méter magasból volt kénytelen intézni. Ezzel meghiúsult az a reménye, hogy szándékait főleg csak a jugoszláv hadseregre mért csapásokkal elérheti. De nem ez balsiker terelte a NATO támadásokat a szerb infrastruktúra ellen. Igazolja ezt, hogy rögtön az elején egy Belgrád közelében levő repülőgépgyárat is rakétatámadás ért. Az amerikai jelentés szerint ez hadiüzem volt, de az AP tudósítójának helyszíni fotóján a romok és lángok között csak sportrepülőgépek roncsait lehetett látni.

    A polgári célpontok támadását John McCain republikánus szenátor így körvonalazza: „…We must bring the full weight of American air power to bear on Serbian forces in Kosovo and Serbia proper by striking all important targets, including commercial enterprizes, government buildings and power grids. Civilian casualties are inevitable, but that is why you try avoid war…”(„…Az amerikai légierő teljes súlyával kell összeroppantani a szerbek koszovói és szerbiai erőit, támadva minden fontos célpontot, beleértve a kereskedelmi vállalkozások, kormányépületek, elektromos művek és távvezeték rendszer ellenieket is. Bizonyos, hogy polgári áldozatok is lesznek, de ez az, ami miatt a háborút el kell kerülni…."). A szenátor cikke a TIME 1999. április 12-i számában jelent meg „Ha már benne vagyunk, nyernünk kell” címmel.

    Egy ország infrastruktúrájának lerombolása csak elhúzódó háborúkban lehet indokolt, és nem egy olyan kényszerítő akcióban, ahol a támadó egyetlen egy katonát sem veszít, és ahol a megtámadott fél az ellentámadásra még csak kísérletet se tesz. Az ilyen akciókat nyilván csak azért nevezik háborúnak, hogy a képviselők a költségeit megszavazzák, és a megtorlással járó brutalitást a közvéleménnyel elfogadtassák. Clinton elnöknek is sokat segített az, hogy a csaknem teljes erkölcsi megsemmisülésből, mint a „hadban álló” USA hadseregének főparancsnoka támadhatott fel. A jó érzésű emberek sehol és semmikor sem fogadhatják el, hogy egy humanitárius akciót ilyen áron kelljen megnyerni.

    Az infrastruktúra elleni NATO támadások során elpusztították Jugoszlávia négy legnagyobb ipari létesítményét, kilenc továbbit súlyosan megrongáltak, két olajfinomítót szétbombázták, az ország olajtárolóit gyakorlatilag megsemmisítették, erőműveket, vegyi-üzemeket romboltak szét, az áramszolgáltatást grafitbombákkal többször megbénították, és az ország transzformátorainak 60%-át megsemmisítették. Lebombázták a szerb televíziót, sőt a 49%-ban olasz és görög tulajdonú Szerb Telecom-ot is. A lerombolt nagyüzemek között szerepel a Zasztava autógyár, egy repülőgépgyár, sőt még egy porszívógyár is. De nem kíméltek tejüzemet és kenyérgyárat se.

    Az ipari létesítményeken kívül a NATO lerombolta, vagy megrongálta Jugoszlávia 64 vasúti, illetve közúti hídját, valamint minden fontosabb vasútvonalát és közútját. Több száz lakóház mellett, nyolc iskolát, öt kórházat, két állattenyésztő telepet és egy piacteret is bombatalálatok értek. Az USA és partnerei azzal dicsekedhettek, hogy Jugoszláviát sikerült visszabombázniuk a múlt századba. Koszovóban 15-20 milliárd dollár, míg Jugoszlávia egyéb területén 50-150 milliárd dollár polgári kárt okoztak. Mivel minden nagyobb acél-, ón-, ólom- és rézgyárát a föld színével tettek egyenlővé, Jugoszlávia kiterjedt területeit könnyített uránlövedékekkel, toxikus anyagokkal és nehézfémekkel beszennyezték, útjait, vasútvonalait, hídjait megrongálták, vagy lerombolták, vízi útjait a hídroncsokkal eltorlaszolták, Jugoszlávia jó ideig se fémeket, se mezőgazdasági termékeket nem exportálhatott, így a szokásos bevételeire sem számíthatott. Mladjan Dinkic belgrádi közgazdász becslése szerint a károk helyreállítása külső támogatás (pl. mini-Marschall terv) nélkül a szerbeknek legalább 41 évébe telne.

    Bombatalálat érte Kína belgrádi követségét is, ott négy személy halálát és legalább 20 másik megsebesülését okozva. A bombázások következtében 500.000 ember vesztette el munkahelyét, 5000 ember meghalt, 10.000 megsebesült (NATO becslés). A szerbek nem tudták rendszeresen folyósítani a nyugdíjakat, a katonák zsoldját, és a munkabéreket is havi 670 dinárban (40 dollárban) kellett maximálniuk.

    A NATO a bombázások 78 napja alatt 35.000 bevetésben 20.000 bombával és rakétával támadta Jugoszláviát. Előzetes becslései szerint eközben több mint 100 repülőgépet, 120 tankot, 203 páncélozott járművet, és 314 tüzérségi löveget semmisített meg. Nobojsa Pavkovics jugoszláv tábornok ezzel szemben csak 13 szerb tank elvesztését erősítette meg. Később a NATO a kilőtt tankok számát 93-ra, a páncélozott járművekét pedig 153-ra módosította. De az Egyesült Államok Légierejének egy nyilvánosságra nem hozott vizsgálata szerint a szerbek tankból, páncélozott járműből és tüzérségi lövegből mindössze 14-et, 18-at illetve 20-at vesztettek. A Koszovóból visszavonuló szerb erők fegyverzetének láttán sokan ezeket a nyilvánosságtól elzárt adatokat látták inkább reálisnak.

    Az IMF 1999-re a térség háború miatti veszteségeit Koszovó, Szerbia, Szlovénia, Magyarország, és Ausztria veszteségein felül 1,34 milliárd dollárra becsülte.

    A NAGY SAKKTÁBLA1 KOSZOVÓI-EMLÉKMEZŐINEK ötödik, befejező része következik
    ____________________

    1 ZBIGNIEW BRZEZINSKI : A NAGY SAKKTÁBLA

    ________________________________________________________________

    További részek:

    http://www.artpresszo.hu/content/eml%C3%A9kmez%C5%91k%C3%B6n-1
    http://www.artpresszo.hu/content/eml%C3%A9kmez%C5%91k%C3%B6n-2
    http://www.artpresszo.hu/content/eml%C3%A9kmez%C5%91k%C3%B6n-3
    http://www.artpresszo.hu/content/eml%C3%A9kmez%C5%91k%C3%B6n-5

  • копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные статьи
  • слоган
  • нейминг
  • сео копирайтинг, SEO копирайтинг