Kagylóhéj és léptek
zörög belülről kifelé
át az arcon a szemekben megáll
mintha vonatra szállna alvás helyett
és annyira fáradt és
mindegy már.
Holnapra átvált a szél
megdönti balra bennem a jégmezőket
havat hoz olyan élesen kéket
bőrbe vágóan egyenes sorokban
hazug holnapután-ok ölnek majd meg
szép kis vérbő sorokban csepegve.
Ott villogsz bennem mint újra és
ezerszer kiégett neon kimondhatatlan
ölelésekbe fulladva kereslek
még szerelem haldokló kutyák
vonyítják sántán a széthulló
reggelek fényében az enyém legyél.
Jó ez így hogy fájnak a dolgok és
zuhannak ki egymásután
ne állj közel az ablakhoz
ne nézz rám ne érints
vagy magam sem tudom már
mit tegyek ellened-érted félek magamtól tőled.
2013. február 17-18.