Fejjel lefelé
Kelebi Kiss István ©
eső szálaival mintákat varrni a végtelenre
és szobrot formálni derengéskovászból
fagyott madarakkal szívedben elmenni Délre
fölolvasztani őket hogy csicsergésükből
patkót hajlíthass sánta táltosoknak
és fölismerni a csodát amint reggelenként ott karikázik
a pöttyös bögre szélén a kifli fölött
s átugrik lányom mosolyára aki elviszi magával
szétporciózza a vonaton és csak azt látja a bakter
hogy a tovarohanó expressz után apró virágokat pörsen a sínpár
leülni oroszlán ketrece mellé és
barátságba keveredni a benned-lakó bohóccal
ujjadon billegtetni a bűvész madarát s huss
fölszállni vele egészen az égi tetőkig
és sétálni fejjel lefelé sokáig
*
átnézek a kerítésen és látom a házat
látom aki voltam és aki nem lehetek már
látom redőny szemhéját hány nap még mennyi idő az
ami fogytán
a kert formája ugyanaz de a fákban
lassabban működnek a liftek
odvaik eltömve nincs fészek madárdal
ötletszerűen szétdobált virágok lüktetnek
ezernyi nyílt seb
s belülről szögezetten akár egy vértanú
a tájra ráfeszül ifjúságom
a Kapu
- alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges