Gazsi
Egy kutya emlékére
Úgy félig vizsla, vagy majdnem afféle,
de izga alkat volt eleje-vége,
a szomszédban élt, két ember szeszélyén,
s az öreget tudta a falka élén,
csak tette dolgát – őrzött és vigyázott,
nem zavarták a hamis ugatások,
a tiszte volt a ház, udvar nyugalma,
a fekhelye meg pár villányi szalma,
az ifjabbal még eljárt a határba,
be- beszaladt a nyúlt kukoricásba,
s ha vadra lelt, megállt – a szóra lesve,
négy lábbal feszült rugós-egyenesre,
s a parancsszóra ugratta a rejtett,
s a dörrenésre szökkent ijedelmet,
majd húzódta a szekér derekához,
a jó szót ette – nem is szokott máshoz,
de hazatérve, árnyas estelente
a kisszobában rálelt az öregre,
és mint akik egy cipelt sorsot tűrtek,
pár szusszanásra összecsendesültek,
és napok teltek, lassúdtak az esték,
eltemették a falkavezér testét,
kióvakodott jó éjjel a sírhoz,
egy vakkanás jelezte, földi hírt hoz,
és feküdt étlen-szomjan, amíg hagyták,
hogy átadja az öregnek a hangját.
- Mityka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges