ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

"Hát még, amikor észrevette a karácsonyfa alatt a hintalovat, amelyet Isti faragott neki karácsonyfiába!"

Öt órakor ébredt. Kidörzsölte az álmot a szeméből, felkelt és kiment a konyhába. Tüzet gyújtott, feltett két fazék vizet melegedni, előkészítette a törlőruhákat, késeket, teknőket, mindent, amire szükség lesz a disznóvágáshoz. Tálcát tett az asztalra, rá egy üveg pálinkát, poharakat, majd reggelit készített kisfiának, és amíg várta, hogy felébredjen a gyermek, kevert a tyúkoknak, forrázott a másik két malacnak. Akkorra már az ura is előjött a szobából.
– Hánykor jön a böllér? – kérdezte álmos hangon.
– Hatkor – felelte Erzsi bizonytalanul, mert eszébe jutott, hogy Isti elfelejtett szólni az este. Idős Bartha nem firtatta tovább.
– Sokan voltak a kalákában?
– Elegen.
– Be szűkön méred a szót! A fiam ott volt-e? Mondtam neki az este, menjen elidbe, ne gyere egyedül abban a sötétben.
Ettől a kérdéstől tartott Erzsi.
– Volt lámpásom – kerülte ki a feleletet.
– Jó, jó! De kutyák es járhatnak...!
Több szó nem esett az elmúlt estéről.
Erzsi érezte, hogy Bartha lelkében pislákol a gyanakvás, de nem tett semmit azért, hogy azt eloltsa. Azzal csak magára vonná a figyelmét. Inkább hallgatott és a disznóvágás előkészítése körül buzgolkodott. Nemsokára előjött Isti is. A mosdótálban leöblítette arcát és miközben megtörülközött Erzsit figyelte, aki nyugodtan tett-vett a konyhában. Már nem rezzen úgy össze a látásomra, mint eddig – gondolta, és titokban megkönnyebülten sóhajtott.
– Készíts elé szalmát a perzseléshez – küldte az apja –, mindjárt itt a böllér!
– Elér akkor es, miután leszúrta! – ellenkezett a fia.
– A te bajod! – végezte be kurtán idős Bartha.
Kintről dörömbölés hallatszott. Isti kiment, és kaput nyitott.
– Adjon Isten jó reggelt! Csípős a levegő odaki’ –– lépett be a meleg konyhába a falu ismerős disznóölő mestere.
– Adjon az Isten magának es! Jöjjön, igyon egy pohár pálinkát, hogy melegedjen meg! Idős Bartha töltött mindnyájuknak. Erzsi nem ivott. Elkapta Isti pillantását, mielőtt az a szájához vitte volna a poharat. Értünk iszom – üzente a legény tekintete –, és egy húzással kiürítette a poharat.
A böllér biztatta a háziakat, igyekezzenek, hogy mire megvirrad, legyenek kész a perzseléssel. Erzsi nem ment ki. Nem szerette látni, amikor a disznót leszúrják. Bement Gergőhöz, aki már követelte a reggelit. Elrendezte kisfiát, és mikor meggyújtották a perzselő tüzet, a konyhaablakból együtt nézték a lángokat, amelyek szikrát szórva táncoltak a szalmával bőven beszórt disznó élettelen testén.
Estére már kifőttek a hurkák, a kolbászok egy hosszú rúdon sorakoztak és a nagy fazékban sercegett a zsírnak való. Egy teknőben oldalasok és sonkák feküdtek besózva, a cseberben pedig szépen kiszabott szalonnatáblák várták sós fürdőben, hogy rájuk kerüljön a sor a füstölőn. Idős Bartha István az elégedettség nyugalmával gyújtott pipára. Jól jöttek ki a disznóból, tavaszig lesz mit enni.
Karácsonyra készült a falu. Erzsi sütött, főzött, azt akarta, hogy legyen bőven minden az ünnepekre. Újév után ifjú Bartha nyakába veszi a világot, hadd érezze még egy pár napig az ő keze gondoskodását. Isti pedig akkora fenyőfát hozott az erdőből, hogy alig fért be a házba. Beállították a szobába és mindenféle házi díszeket aggattak rá. Erzsi még szaloncukrot is főzött, ahogy látta, amikor a doktoréknál szolgált a városban. Fehér papírba csomagolták és felaggatták a hatalmas fenyőfára. Ott csüngött az egyik bárány aprócska csengője is a gyertyák, almák, diók sokaságában. Később elindultak a karácsonyesti istentiszteletre. A templomban anyja ölében a kicsi Gergő figyelő szemekkel kísérte a számára teljesen új történéseket. Aztán nemsokára elaludt. A pap szavait hallgatva Erzsi gondolatai el-elkószáltak saját jövőjének kifürkészhetetlen útjain. Amikor imádkoztak, hálát adott gyermekéért, jó uráért és mindazért, ami az életétben bekövetkezett... Buzgón kérte, hogy ezután is mindenben legyen meg a Mindenható akarata!
Hazafelé az alvó gyermeket ifjú Bartha vitte az ölében. Amikor magához ölelte, rádöbbent, hogy tulajdonképpen ő még soha nem tartotta a karjában a kis csöppséget. Most meg úgy viszi, olyan szeretettel, mintha nem is a testvére, hanem a saját gyermeke lenne. Jól esett lelkének ez az új érzés.
Amikor beléptek a házba, Gergő felébredt. Anyja éppen csak levetkőztette, és máris megszólalt az angyal érkezését jelző csengő. A zsenge gyermek nem igen értette, hogy mi történik körülötte, de a feldíszített fa látványától kikerekedett a szeme. Hát még, amikor észrevette a karácsonyfa alatt a hintalovat, amelyet Isti faragott neki karácsonyfiába! Azonnal lecsúszott édesanyja öléből, hogy közelebbről is szemügyre vehesse élete első angyalfiát.
Erzsi szép karácsonyesti asztalt terített. Isti bort töltött a poharakba.
– Boldog Karácsonyt! – emelte poharát az apja, majd Erzsi felé.
– Adjon az Isten boldog Karácsonyt mindenkinek! – felelte idős Bartha, az utóbbi időben megszokott gondterhelt arcával. Miközben kóstolgatták az aranyszínű italt, mindenikük érezte, hogy bármennyire igyekeztek elkerülni, mégis enyhe feszültség kezdett beférkőzni közéjük. Erzsi nem szerette volna, ha a karácsonyi vacsorát lógó orral fogyasztják, ezért jókedvet színlelve hívta a két férfit vacsorázni. Ölébe kapta kisfiát és a saját tányérjából kóstoltatta végig vele az asztalon lévő finomságokat. Éjfél tájt Idős Bartha István a borozgatástól elnehezülve szólt, hogy Erzsi vessen ágyat, ő lefeküdne!
– Megyek én es mindjárt, csak összeszedem az asztalt – mondta az asszony és titokban Istire pillantott, akinek a hallottakra-e, vagy a bor miatt, reményre csillant a szeme. Nem is mozdult az asztal mellől, hanem közelebb húzta a boroskancsót, tölteni akart mindkettőjüknek, de Erzsi elkapta előle a maga poharát.
– Elég volt! Én többet nem iszom, még bele találok szédülni a mosogatótálba.
– Csak ennyi a baj? Majd én kihúzlak belőle! – ütött meg tréfás hangot a legény is.
– Ülj ide mellém egy kicsit, a mosatlan még várhat! – nyúlt Erzsi felé, de az úgy lépett el mellőle, mintha tűz perzselte volna meg.
– Jól van no, akkor nem foglak meg, csak ülj le egy kicsit, ne félj úgy tőlem, mintha meg akarnálak enni! – pisolygott a bajusza alatt ifjú Bartha és kinnebb húzódott a fakanapé vége felé. Erzsi le akarta venni az abroszt, de Isti elkapta a kezét és pár pillanatig nem engedte el, miközben szeméből az asszony arcába perzselt a vágy.
– Hogy te milyen makrancos vagy – sziszegte a fogai közt.
Erzsi arca lángra gyúlt. Érezte, hogy jó lesz véget vetni minél hamarabb ennek a játéknak, míg el nem fajul!
– Késő van, be kell mennem! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon, amelytől a fiatalember észhez tért.
– Igazad van. Menj csak!
Erzsi otthagyta a férfit egyedül az asztal mellett.

Folyt. köv.