Ma már csak emlékeket farigcsálok.
Szívemben kristály-időnyi lét lüktet
visszaszámlálók s a tapadó csápok
közt fogjuk egymást, nem eresztjük el.
Hogy kezdődött s hogy végez majd sorsunk
veled s velem, akárcsak a lélegzet
félévszázadán szépen megosztozunk.
Csak az a pillanat...az lesz nehezebb.
Gyönyör s fájdalom volt elég, a kínból
oszloperdők kopjafáit őrzöm
s a bolond éjszakákat mind, amíg volt.
Nyiladozó hús-virágát a szépnek
csillagsuhogtató vad szenvedélyben
magamból kifaragom, ha majd az ősz jön.