Jób lázadása
" Nem voltam gondtalan, nem leltem békére, sem nyugalomra, mégis nyugtalanság jön"
(Jób k.3.r.)
Vesszen az a nap, melyen megszülettem,
megzendült az ég, fiú fogantatott.
Kínok közt mondtál hálaimát anyám,
mikor felzokogva gyolcsba raktak ott.
Mért nem maradtam a sötétség foglya,
ki nem lát soha ébredő hajnalpírt,
miért vajúdott őserőd a lázban,
és szórtad körém csillagvirágaid,
ha nyomorra szültél, kénköves bűnre,
s átokverte tudatra ébredt agyam.
Mért hagytad, hogy óvó méhed kelyhéből
e földi pokolra elragadjanak.
Mért nem haltam meg összetörve álmod,
hogy erős lesz majd büszke magzatod,
belém csókolva a hit tiszta fényét,
mikor Istenhez emel fel két karod.
Most éjek csendjében fürösztenél meg.
Fejem gondtalan karodba hajtanám
- megkísértést sose látott gyermekként -,
fognád a kezem, s vezetnél, jó Anyám.
Mert nyomorultnak engedi meg az Úr,
hogy bűnök közt, mint aki sohase látott,
őrizze megkeseredett szívében
az Életet, és a Világosságot.
- Seres László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges