Közmagyar
Önkéntes partizánként
ért fel egész szabadcsapattal,
hogyan is lehetett volna
reguláris?
Műanyaggá csillag
hullta után sem rontható —
hát még olcsó krumplivirággá.
Lecsapva szónoki melléfogásra,
önjelölt szabászok sora csattogtat
vak buzgalomtól véresre szorongatott
szárú ollót: nyiszálnának szakmányban
hitványnak gondolt fércet.
Mindhiába.
Hisz – miközben tudott lenni övék is –
nem holmi cérna öltötte eltéphetetlenül
öntelt vállapok helyett oda,
ahová hite volt tartozandó.
Hasztalan próbálják hát
a lefokozás eszközévé fokozni:
dolgavégezetlen sirathatják
alkalmatlan szerszámuk kicsorbult élét.
Olló nem versenyezhet bárddal.
Harcos indiánnak volt utolsó mohikán és
– igen, jó urak! – legelső dakota,
dalnoknak pedig közmagyar.
2009. augusztus
- Bátai Tibor alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges