• копирайтинг
  • копирайтер
  • SEO копирайтинг, сео копирайтинг
  • рерайтинг
  • контент для сайта
  • наполнение сайта
  • написание статей, статьи на заказ
  • рекламная кампания
  • обслуживание сайтов
  • биржа статей
  • пресс-релизы
  • копирайт, копирайтеры
  • Kamion

    |
    Tünde Martha képe

    Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kamionsofőr. Dánország volt a hazája, de ország-világot bejárta már kamionjaival. Egyszerre persze mindig csak egy volt neki, de néha le kellett őket cserélni.
    Egy szép májusi éjszakán éppen Oslóból tartott hazafelé. Pár órás várakozás után fel is hajthatott az éjjeli kompra Göteborgban, amely átviszi Frederikshavnba, Dánia Észak-keleti partjára. Elégedetten szállt ki a Scaniából: jó helyet sikerült megkaparintania, eléggé a komp elején, így nem kell majd sokat várakoznia, amikor kiköt. Felsétált hát a megszokott lépcsőkön és célba vette a "Truckers Lounge"-nak becézett klub helyiséget, amit külön a kamionosoknak tartott fent a komp-társaság, a Stena. Szerette ezt a helyet, és bántotta a gondolat, hogy kicsin múlik, hogy megszűnik-e vagy sem. A szláv kamionosok ugyanis mindig háromszor annyi kaját vettek és tettek el az útra, mint amennyi egy főnek járna. Volt, hogy az utolsóként érkező kamionosoknak már aig maradt valami. Legalábbis választék biztosan nem maradt. Emiatt egyik alkalommal összeszólalkoztak a szláv és az északi sofőrök - nem volt szép eset. Így a Stena fontolóra vette, hogy átadja a Truckers Lounge-ot a nagyközönségnek, és megszüntetni a különleges bánásmódot ezekkel a fura vándorokkal.
    Mindez átszaladt az agyán, mielőtt belépett volna a klubszobába. Éhes volt, így alig várta a külön kamionosofőröknek készült ételt. Sokszor kaptak klasszikusokat: csilis babot, virslit, grillezett húsokat különféle kiadós köretekkel. Nem csalódott: a levegőt betöltötte a csilis bab illata. Mélyet szippantott belőle, ahogy keresztül ment a bárszék-szerű ülőkék között és a fenyőzöld kárpitokkal borított, sötétbarna fából készült bútorok mellett. Vetett egy pillantást a helyiség közepén álló kínálópult tükrébe, amely némiképp térelválasztásként is szolgált. A kínálón különféle desszertek sorakoztak. No nem valami ünnepi desszertekre kell gondolni. Nem finom dámákra számítottak krémesekkel vagy habos süteményekkel. A desszertek is kamionosokra voltak szabva: ostyalapok citromkrémmel töltve, több féle keksz és kókuszcsók.
    Amint kilátott a kínálópult mögül, a helyiség sarkában a kávégép előtt furcsa jelenségre lett figyelmes.
    Egy nő furcsa pozíciókat vesz fel másodpercenként váltakozva, amint próbálja kitalálni, hogyan is működik az automata. Farmer miniszoknya van rajta, fekete harisnya és magas szárú tornacipő. A vállára vetve egy hátizsák. Egyik kezében az üres papírpoharat szorongatja, benne egy teafilterrel, szabad kezével különböző, teljesen lehetetlen helyeken masszírozva a gépet annak reményében, hogy forró vizet csikarhat ki belőle. Épp, mikor sofőrünk mögéje lép, a kis fém csövet próbálja, mintha talán meg lehetne fejni a gépet.
    - Te kamionsofőr vagy?
    A nő a hirtelen hangra megpördül a tengelye körül. Azonnal válaszol is, hosszan elnyújtva az első szót:
    - Nem... nem, nem én nem vagyok kamionsofőr. Én csak egy normális turista vagyok - mondja, s látván a bajszos sofőr felszaladó szemöldökeit, gyorsan folytatja is, - de nekem megengedték, hogy itt legyek a klubban, mert találnom kell valakit, aki elvisz Hjørringbe, vagyis arrafelé vezet. Mert lekéstem az előző kompot... És ilyen későn már nincs vonat - hadarja kis szünetekkel.
    - Á, értem. Szóval hová is kell menned?
    - Hjørringbe. Frederikshavntól Nyugatra.
    - Tudom hol van. Dán vagyok - válaszolja sofőrünk.
    Mindketten kicsit zavartan álldogálnak még pár másodpercig, egymást bámulva.
    - Oké, hát... én nem arrafelé megyek, de vannak még itt dánok páran. Majd megkérdezem őket. Most mennem kell enni.
    - Rendben - mondja a nő és végre megtalálja a rejtett gombot a kávégépen. Nem domborodik ki a gép felszínéből, és a felszín semmilyen módon nem is törik meg körülötte. Egy szemforgatás kíséretében, de azért megkönnyebbülten megnyomja a gombot, ami mellesleg végig az orra előtt volt, és örömmel nézi, amint forró teával telik meg a kis, sötétzöld, mintás papírpohár. Aztán táskástul, mindenstül, úgy ahogy van leül a falmenti, zöld kárpitos szófasor legközelebb eső részére egy kis kerek fémasztalka mellé. Kétkézre fogja a poharat és befelé fordított lábfejekkel, összezárt térdekkel üldögél. A sofőrök sorra haladnak el előtte, ki-ki meglepődve, érdeklődve, vagy barátságosan mosolyogva néz a szemébe. A legtöbben oda is köszönnek. Persze egytől-egyig mind mennek csilis babot enni, valami sült hús kíséretében, és nem értik, mit ül ott az a nő egyedül, szorongatva azt a papírpoharat. Az egyik nagydarab kopasz, talán szláv kamionos úgy ül le, hogy rálásson. A nő egyszer ránéz, aztán tudomásul véve, hogy az az ember szemmeltartja, direkt nem néz oda többet, nehogy az valamiféle kommunikációt, vagy közeledési kísérletet érzékeljen. Hosszú percek telnek el. Néha nem bírja megállni, hogy ne vigyorogjon, vagy egyenesen rázkódjon a fojtott nevetéstől. Helyzetén nevet.
    "- Hogy kerülhettem ide?! Hát ez szép. Ha nem késem le a kompomat, soha nem jutok be kamionosok világába, soha nem láttam volna ezt a férfiaknak készült, férfias fizimiskájú kis külön-világot... No persze, hogy én, kamionsofőr... Ha-ha-ha... Zseniális ez a hely különben. Itt ingyen kaja van a söfőröknek, és minden "olyan kamionsofőrös". Ezeket a fura szerzeteket támogatják, hogy igazán stílusuk legyen. Nem rángatják ki őket az életstílusukból, sőt. Plusz egy ecsetvonás, méghozzá súlyos ecsetvonás a képen. ...micsoda kaland!..." - Ezeket gondolta akkor.
    Aztán a bajuszos, még mielőtt teljesen befejezte volna az evést, odalépett hozzá. - Ha nem találsz mást, akkor szólj nekem, itt leszek. Szóval honnan is jöttél?
    - Magyarországról.
    - Ó, tényleg? Éltem ott. Volt ott egy lakásom a Duna-parton. A parlamentre nézett. Nagyon szeretem Budapestet.
    - Én is.
    - Na várj, befejezem a kaját, aztán idejövök hozzád.
    - Jó.
    Amikor vissztért, így szólt:
    - Amúgy nem arra mennék, amerre te, de kanyarodhatok Hjørring felé.
    - Merre mennél?
    - Pont az ország közepében lakom. Ugyanannyira van a legdélibb résztől, mint innen Északtól. Már három hónapja nem voltam otthon, úgyhogy most megyek haza. Üres a lorry.
    - Hogy? Megismételnéd, kérlek?
    - Üres a lorry.
    - Lorry? Az micsoda?
    - Kamion. A Scaniám. Ez a legnagyobb Scania, amit gyártanak... És eredetileg is budapesti vagy?
    - Nem nem. Siófokon születtem. Ismered Siófokot?
    - Igen-igen, ismerem Siófokot - mondja mosolyogva - kedélyes városka. Jó hely.
    - Igen, én is szeretem. De Budapestet jobban szeretem.
    - Mennyit éltél ott?
    - Mielőtt kijöttem Dániába, ami másfél éve volt, azeéőtt öt évet éltem Budapesten. Az egyetem miatt költöztem oda.
    - És mit csinálsz Dániában?
    - Most dolgozni fogok.
    - Hjørringben?
    - Nem, Lønstrupban. Pincérnő leszek. Ezelőtt meg tanultam egy hojskoléban. ...és te mióta kamionozol?
    - Egész életemben ezt csináltam. Tizennégy éves koromban vezettem először kamiont. Édesapámnak kamionos válallkozása volt. De annak már vége. A vállalkozás meghalt, amikor apám meghalt.
    - Hűha. És hogy bírja ezt a család?
    - Nincs családom. Volt egy feleségem. Öt éve elhagyott. Elváltunk. Próbáltam már többször is leállni a kamionozással, de lehetetlen. Nem megy. Hiányzik, ha nem csinálom. Én imádom ezt a munkát.
    - Hát csak így érdemes, hogy imádod. Az jó.
    Kisebb szünet után:
    - Mondd csak, hogy is késted le a kompodat?
    A nő a szeme elé teszi a kezét:
    - Ó, ez olyan zavarbaejtő... A papíron az állt, hogy 18:30-kor indulunk. Én már ott ültem 17:30-kor a váróteremben, és szent meggyőződésem volt, hogy a kompom 8:30-kor indul. Meg sem néztem a papírom. És 18:30-kor mindenki beszállt körülöttem, én meg csak ültem ott teljes lélek-nyugalommal.
    Sofőrünk nem bírja megállni, olyan jóízűen nevet, hogy majd' leesik a székéről. A nő is nagyon nevet. Miután lélegzethez jutnak, a sofőr megjegyzi:
    - Jó tudni, hogy nincs ezzel egyedül az ember. Egy alkalommal én is így jártam. Megvettem a kompjegyet Athénban. És mint aki jól végezte dolgát, bevonultam egy hotelbe és másnap este mentem a kikötőbe, ahol közölték velem, hogy az a komp tegnap este elment. Így vennem kellett még egy kompjegyet az aznap esti kompra.
    Ezen megint jót nevettek.

    Ezen a ponton csatlakozott hozzájuk két másik sofőr. Az egyik egy joviális, nagydarab, szemüveges, bajuszos, bácsi-forma. A másik egy őrült, túlsúlyos picasso. Úgy kopaszodott, mint Picasso öregkorában és olyan fehér is volt a haja. A savó színű, nagy, kerek szemeivel is úgy nézett, mint egy őrült picasso. Sokat nevetett és semmilyen más nyelven nem beszélt, csak valami északi dán tájszólásban. Ezzel heccelték a többiek.
    - Kéne neki egy fuvar. Hjørringbe megy. És beszél egy kicsit dánul - mondta sofőrünk immár dánul.
    - Tényleg beszélsz dánul? - így az őrült picasso a nőhöz.
    - Igen. Egy kicsit beszélek dánul.
    Erre mondott valamit az északi tájszólásában, amit persze a nő nem értett. Ezt meg is mondta dánul, és nevetett.
    Atzán dánul beszéltek tovább. Mint később megtudta, a szlávokról, akik nem tisztelik a többieket, meg a turistákról, akik besétálnak és isznak az ingyen-kávéból, ami nekik nem is járna. És különben is semmi keresnivalójuk a kamionosok klubjában.
    Erre aztán a nő feláll, szedelőzködik.
    - Azt hiszem, én most körbenézek odalent. Itt leszel? - kérdi a bajszost.
    - Itt leszek. Majd gyere.
    - Majd jövök.
    És szélesen mosolyogva kisétál a sok kamionos közül, akik - mint később bajuszos sofőrjétől megtudta - "beszéltek róla". Na igen. A miniszoknya. Sofőrök, hónapokon keresztül egyedül az országúton. És egy szem nő. Miniszoknyában. Habár a tornacipő némileg tompította a hatást. Szerencsére.
    A nő kisétál, és lesétál a játékterembe. A maradék svéd aprót eljátssza a kalsszikus pörgetős szerencsejátékon. Persze nem nyer. Aztán olyan fáradt, hogy elalszik egy ülésen.
    Amikor felébred, visszasétál a bajuszoshoz, aki rögvest invitálja is, hogy szálljanak be a kamionba, mert mindjárt kikötnek.
    Ki a hideg éjszakába, le a vaslépcsőkön, kanyarogni a kamionok között, és felmászni öt méter magasba. Belül olyan, mint egy kis szoba. Hatalmas, fotel szerű ülések, egy ágy, rendes ágynemű, hűtő, mikro sütő, kávéfőző, internet. Dohányozni szabad. Egyszerű fekete-szürke berendezés.
    És a sofőrből ömlik a szó. Mindenfélékről beszél. Aztán elnézést is kér, hogy ennyit beszél, dehát az úton sokezer kilométeren nincs kihez szólni.
    - Semmi gond. Beszélj csak. Jó hallgatni. De egyet mondj meg még nekem. Miért vagy te ilyen jó hozzám?
    - ...nos...egyszer valahol a szláv részen vezettem és volt egy nagyon komoly balesetem. Lementem az útról, felborultam, és semmire nem emlékeztem, amikor felébredtem. Azt sem tudom, ki vitt be a kórházba, ki hívott mentőt. Meg is halhattam volna, ha akkor nem segítenek rajtam. Emlékezetkieséssel ébredtem. Nem emlékeztem nevekre. Harmad-negyed fokú égési sérülések voltak mindenütt a testemen, és elfelejtettem, hogyan kell írni és olvasni. Azóta megint megtanultam ezeket, de nem megy olyan jól, mint előtte. Gimnáziumban osztályelső voltam ilyesmikből, és most még mindig nehezn megy az olvasás-írás. Később, amikor abba akartam hagyni a kamionozást, a hadseregbe akartam felvételizni, tiszti főiskolára, pilóta is akartam lenni, de ezek miatt nem vettek fel. Ezért vagyok itt. Ezért kamionozom még most is. Azóta a baleset óta pedig, akármikor kérnek tőlem segítséget, úgy érzem, az életem megmentését fizetem vissza. De óvatosnak kell lenni. Mindig vigyázz, hogy kiben bízol. Egyszer segítettem egy párnak, akiknek kellett egy fuvar. Norvégiából akartak visszajutni Szlovákiába, segítettem nekik, két napig velem utaztak. A második napra eltűnt a tárcám. Sokezer euró volt benne. Szóval vigyázz, kiben bízol.
    - Természetes. ...hát ez nem semmi sztori.
    - Hát igen. Történik ez-az az emberrel az út során. Bejártam már a fél világot. És ez a munkám! Nagyon szeretek világotlátni.
    - Én is... Itt már bárhol kiszállok. Megérkeztünk.
    - Jó, csak megfordulok.

    - Itt a bőröndöd. Óh, ti nők mindig ilyen nehéz bőröndökkel utaztok.
    - Ez van... Nagyon-nagyon köszönök mindent.
    - Szívesen. Vigyázz magadra.
    - Te is vigyázz magadra.
    Megölelik egymást röviden.
    - Viszlát.
    - Viszlát!

  • копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные статьи
  • слоган
  • нейминг
  • сео копирайтинг, SEO копирайтинг