Ki mer ma
hálót vetni
kancsal égre, sánta holdra
gőg-posztos csillagstrázsán.
Kikötni hullámverésben
tavi nádasok
homokpartjainál
s hazudni reményt,
csillámló fényt rozsdafoltra,
ha senkinek se kellesz
s nem köt hit, elv, meggyőződés,
lelki-kapocs senkihez se,
amire felesküdtél.
Ki mer ma
visszakérdezni
lombhullásra, ha jön a tél
s lábad alatt több az avar,
-se kérdés, se válasz-
életed múlhat ezen,
vállald magad önmagad előtt,
-erősebb leszel, mint a kárörvendők-
az utolsó leheletedig...