amikor elmész
palackpostáimra érthetetlen üzenetek jönnek
át kéne úsznom
de nem tudom hogyan kell
ismeretlenek aggódnak értem
akik barátaimnak nevezik magukat
azt mondják elvette a szerelem az eszem
pedig én nem szeretlek
és nem ismerek rajtad kívül mást
olyan parton kötött ki csónakom
ahol a szavak elveszítik jelentésüket
és erőtered ernyője alatt
szemem nem kémlel új horizontot
mosolyod a nap
homlokráncolásod a szél
nem szeretlek mert imádlak
s amikor együtt lógatjuk a sziklákról
lábunk a végtelenbe
semmi nem érdekel
(hagyd újranőni szárnyam
temess kiismerhetetlen tekinteted mögé
ha végleg átléped édenünk kapuját
oltárod nem rombolom le
csak átadom a természetes eróziónak
és megköszönlek)