Kívülről próbálod követni, mintha
csupán most bontakozna ki előtted,
és éppenséggel nem te álltál volna
a középpontjában még az imént is.
Reméled, ebből a szögből sikerül
úgyszólván közönyösen vagy legalább-
is elfogulatlan megfigyelőként
viselkedned. Persze megint elszúrod.
Hiába ügyelsz rá, hogy távolságot
tartva aprólékos műgonddal mélyedj
a részletekbe, menetrendszerűen
tetten éred a kukkolót magadban.
Mire észbe kapsz, már nem a szövegre
összpontosítasz; jobban izgat, mit lát
az avatatlan szem benne — belőled.
Ösztönösen önmagad cenzúrázod.
Ebből a szerepből is kizökkentél,
látod be, és hátrálsz még néhány lépést.
Már csak az érdekel, lenyomat legyen,
amelyet eltehetsz a többi közé.