ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

saját fotó

*
I.

A parkot
nyári orgonabokrok, tuják övezték,
középen szökőkút, beljebb árnyékos
terecskék, török-mogyorófákkal,
feketefenyők, felhőt is csiklandó
méregzöld tűlevélkoronával álltak
körül kis védett zugokat, ahol
szépséghez, nyugalomhoz jutott
a lélek; odébb vadgesztenyefa,
lombja közt gyöngyösök éltek;
a ház díszrácsos ablakait két óriás
gömbakác árnyéka védte; s a park
napos szegletén konyhakert tárta
elő magát napnak, esőnek, szélnek.

visszalapozva az évek emlékezetébe,
képzelhetem, nem is oly rég volt;
nyújtom a kezem, szinte foghatóvá
válik; jól ismert ösvény vezet odáig,
kijátszva a Vén, Zsugori Idő hatalmát…
már látható a terasz, s fényterén a nap-
nap után szívesen töltött, nyugalmas
délután; kell ez is; ez a kimerevített
időpillanat, közelebb visz, erősebben
tapad, maradandóbban a szemfenék látó-
idegén, amíg az érzet fényterébe csobban.

s mikor egy újabb kép ablaka tárul
odavonz ezernyi szállal a mából;
időutazás ez a javából, nahát:
járda kanyarog, pünkösdi szegfű-
szegéllyel, bogár zümmög, fecskeraj
cikáz, sárgarigó, fülemüle ide gyakorta
fészkel, májusidő keveri fűszerillatát;
a holdnak is e fák közt visz az útja,
vigyázva lép a lombszegélyes égbolt
színpadára, mintha üvegtojáson járna ,
új varázst csempészve az éjszakába
s az áhítat szívbeli harmatcseppjeit. ..

ilyenkor fűre dől az ember, az éj árnyék-
fénytörésein megfoghatatlant kutatva,
titkok nyitjára vágyva; az élet legszebb
percei vésnek nyomot a lélek márvány-
falára; töltekezés ez, a jelen ünnepnapja,
emelkedettség, az ihlet angyalszárnya
mártózik a múlt felkavart fényporába..

*

2014. január 12.