A garden-partyn változó MŰMOSOLYOK,
MŰSZAVAKTÓL hemzsegő szónoklatok.
A felavatást váró kőszobor árván ácsorog.
MŰREMEK.
Az arctalan tömeg még a
himnusz alatt is lefetyel.
Kőemberek…
A sivító közönyben akad még,
ki dolgozik tisztességgel,
dühödten szemléli
önmaga kifosztását.
Tehetetlen.
A henyélő dologtalanok
a kávéház teraszán dőzsölnek.
A MŰJÓLÉT alatt
MŰFOGSORRAL villantanak.
A be nem vallott adóktól
elkomorul a Nap.
A bárszekrény tele...
A kompromittálható,
MŰKÖNNYET csurgatók
rólad is MŰGONDOSKODNAK.
A „serényen” kótyavetyélők
lázasan lesik, a tőzsdepiac
hoz-e még új csodát.
Szomorú hazád ahhoz „idomul”,
ki utoljára így hagyta neked
ezt a „REMEKMŰVET” zálogul.
Milyen arcátlan a sors:
őt a csőd nem lefelé húzza!
Amit MŰKÉZZEL felépített,
nem hiszi, hogy leomolhat...
Tetszhalott.
MŰSZÍVE másképp dobog.
Elborul napod.
Ez visz a lassú halálhoz. –
Az Úr előtt majd szemtől szembe,
színről színre láthatjuk magunkat
MŰALKOTÁSAINKKAL…
2010. február
Illusztráció: internet