Meglopva
kicsented lelkemből
a végtelen panaszt
minden álmomat
hol a sápadt holdfény fakadt
segíts keresni
tarts tükröt
hogy megtaláljam benne
régi önmagam
és védtelenné vált
kiüresedett énemet
most szemem partjára
szomorúfűz ága lebben
e magányos estben
itt maradtam
betelt versesfüzetemmel
bús egyedül
dajkálok egy látomást
honnan minden madár
szárnyvesztve
menekül
gyere vígasztalj
ne várj tavaszig
míg a rideg tél búcsút int
s a nap feléleszti
a fagyott bimbókat
ne várd meg míg
fáradt szívem
meghasad
és megáradt szememből
a könny kiapad
*
Fotó: internet
- D. Bencze Erzsébet alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges